Kék fény
Egy robbantás utóhangjai – Pszichológusok vitáznak
A robbantásba torkollott esztergomi túsztárgyalás megmozgatta nemcsak a közbeszédet, de a pszichológus társadalmat is. Egyikük, Szigeti Ildikó közösségi oldalán tette közzé meglehetősen sarkos véleményét, ami aztán jó néhány kommentet eredményezett. Ezt a bejegyzés és az általa gerjesztett Facebook-vitát adjuk közre.
A hír
Esztergom külterületén egy zavarodott, közismerten agresszív férfi több órás túsztárgyalás végén felrobbantotta magát ezzel megölve a Terror elhárítási Központ egyik munkatársát is.
A vita
Hogy mi jár a fejemben? Az esztergomi tragédia. Azon belül is főleg az, hogy mi a bánatért izmozott a túsztárgyaló pszichológus egy tudottan elmebeteg, tehát belátásképtelen emberrel több mint négy órán keresztül? Miért nem jelezte a „szakértő”, hogy egy pszichotikus állapotban lévőnél a kifárasztásos technika nem, hogy hatástalan, de kifejezetten kontraproduktív lehet?
Nem értem..
xxxx
Engem konkrétan szédszedtek, hogy védem a pszichopatát, pedig csak megállapítottam, hogy az, és szerencsétlennek is tituláltam. („Meghalt egy rendőr egy robbantásban, amit egy megtört, pszichésen beteg kétségbeesett ember csinált egy rohadt számla miatt. Beteg társadalom.”) Reggel még azt lehetett hallani a rádióban, hogy számlatartozásai miatt bekattant és ebből indult az egész. Teljes patológia-sztorija utána bontakozott ki. Ennek alapján már rég „kényszerkezeltnek” kellett volna lennie.
Válasz
xxxxx
Arra sincs sem szakember, sem helyszín. Ugyanaz, mint az oktatásban. De ezek szerint az emberek nagy részének mindez megfelel.
Válasz
xxxx
A Lipót egy nagyon értékes ingatlan. Jó rég bezárták, a betegeket szélnek eresztették, az ott folyó komoly szakmai munka eredményei mentek a levesbe, (a dokumentáció konkrétan ott maradt, és tönkrement) az épületet hagyták lerohadni. Aztán hogy, hogy nem, valaki megvette, és egy drága nemzetközi magániskolát csinálnak belőle. Az „elit” gyerekeinek.
Válasz
xxxxx
Igen, tudom, de kell egy… nem… kellenek helyek. És nem csak ez a baj. Az egész társadalom jellemzően mentális toprongy. Egyszerűen kétségbeejtő állapotok vannak. Semmi perc alatt ugranak egymásnak emberek, de döbbenetes módon.
Kibővített olvasat
xxxxxxx
Ez az oka, hogy ilyen vezetőket termel ki magából a társadalom. Ilyen mentális állapotban ennyire vagyunk képesek.
Válasz
xxxxx
Igazad van Ildi. Nyilván nem volt más eszközük, ez nagyon ijesztő és elkeserítő.
Válasz
xxxx
Ildi nem tudjuk mi történt a helyszínen… ne haragudj de tudtommal neked nincs gyakorlatod pszichotikusokkal – az elmebeteg kifejezést annak stigmatizáló volta miatt inkább hagyjuk… rám már fogott kést ügyeletben újonnan felvett beteg a Lipóton, akart szétverni beteg Hidegkúton – ezek voltak a leginkább fenyegető szituk a praxisomban… sikerült kidumálni a helyzetet elég hosszan… közben többx úgy nézett ki, h nem úszom meg ép bőrrel… végül megúsztam…
Válasz
xxxx
Nagyon kíváncsi lennék ezeknek a sztoriknak a részleteire (de erre a fb nem jó felület, asszem). Nem lehet, hogy annak jelentős szerepe van a radikálisan különböző kimenetben, h a Lipóton nem sokan és nem hivatásos fegyveresek álltak szemben az őrülttel?
Válasz
xxxxxxx
Örülök, hogy megúsztad. Kivel vitatkoznék ilyen jókat? De most komolyan. Szerinted mi a f**t csinált négy órán keresztül ez a pszichológus? Felvett vele egy Ro-tesztet, hogy tuti legyen a diagnózis?
Válasz
xxxx
Ezt én sem értettem, amikor halottam. Amúgy, ha nem is volt túsz, akkor minek kellett a túsztárgyaló? Aki nyilvánvalóan nagyon nem értett ahhoz, amit csinál. Lehet ő már szakképesités nélküli. Mindenesetre a dolog nagyon hasonlít a helikopter pilótához, aki annyira meg akarta menteni a fán akadt ejtőernyőst, hogy az belehalt a segítségbe.
Válasz
xxxxxx
Azzal a különbséggel, h ott a másik siklóernyős könyörgött a mentősöknek, h ne úgy csinálják, ahogy végül csinálták. Az egy sokkal egyértelműbb szitu volt, fenyegetőző őrült nélkül.
Válasz
xxxxxxxxx
A pszichoszaki állítólag „csitítani” akarta. A túsztárgyalókat – elvileg – kiképzik ilyenre is.
Válasz
xxxxxxx
Hát nem jött össze.
A vita a robbantásról azóta is folytatódik a bejegyzés alatt.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….