Connect with us

Kerítésen innen

Egy űrhajós rezsiórabére cirka 144 ezer dollár, azaz 50 millió forint – az űrséta költségesebb, mint a kutatólaborban melózni

Megosztás

144 ezer dollár lesz annak a magyar űrhajósnak a rezsiórabére, akit egy nemzetközi űrprogram keretein belül tervez az űrbe küldeni Magyarország – derül ki Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosának az Inforádiónak adott interjújából, amelyben a magyar űrhajósok kiképzéséről is beszélt.

Megosztás

144 ezer dollár lesz annak a magyar űrhajósnak a rezsiórabére, akit egy nemzetközi űrprogram keretein belül tervez az űrbe küldeni Magyarország – derül ki Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosának az Inforádiónak adott interjújából, amelyben a magyar űrhajósok kiképzéséről is beszélt.

27,1 milliárd – 2023-ban 6,9, 2024-ben 15,3, 2025-ben pedig 4,9 milliárd forint

A négy űrhajósjelöltet idén márciusban mutatta be a kormány, ők Kapu Tibor fejlesztőmérnök, Cserényi Gyula villamosmérnök, Szakály András tervezőmérnök és dr. Schlégl Ádám ortopéd sebész. Míg korábban a katonai múlt is fontos volt, ebben a kutatóprogramban ez kevesebb szerepet kapott, így a kiválasztottak közé végül 3 mérnök és 1 orvos került.

Továbbra is az a terv,

hogy 2024 végén vagy legkésőbb 2025 elején elinduljon a program, amelyben a 4 jelölt közül kiválasztott űrhajós 30 napot tölthet majd a Nemzetközi Űrállomáson. Az, hogy ez ki lesz, egy nemzetközi döntés, amelyhez a Nasa beleegyezése is kell. Addig is rengeteg tesztet végeznek rajtuk, folyamatosan monitorozzák őket – a Honvédség például túlélő kiképzést is adott a jelölteknek, ha olyan helyen landolnának visszaérkezéskor, ahol nem találják meg őket rögtön. Az asztronautát aztán a visszatérése után is megvizsgálják majd, hogy kiderüljön, milyen hatást gyakorolt a testére az űrben töltött idő, „minden paramétere tudományos eredménynek számít”.

A négy jelölt közül végül kettőt fognak kiválasztani – nekik már saját űrruhát is készítenek. Közülük az egyik mehet majd fel az űrállomásra, míg a másikuk tartalékosként vár egy esetleges rendkívüli helyzetre, ami miatt végül mégis őt küldenék.

Nem csak az űrutazásra, de arra a lehetőségre is próbálják felkészíteni a jelölteket, hogy nem ők lesznek kiválasztva. Ezek az űrhajósok a földön folytathatják majd a misszió körüli munkálatokat, majd annak lezárultával fontos feladatuk lesz az űrkutatás oktatásában és népszerűsítésében is.

Pénzből élünk….

Ferencz Orsolya azt is elmondta, hogy egy űrhajós rezsiórabére (tehát a munkájának a költsége) körülbelül 144 ezer dollár, azaz 50 millió forint lesz, de ez a feladattól függően nőhet vagy csökkenhet (pl. az űrséta költségesebb, mint a kutatólaborban eltöltött idő).

Az asztronautaidő annyira drága, hogy „minket is nagyon sokan már keresgélnek az ügyben, ha esetleg van egy kis idő még, ami kiadó, akkor ők szeretnék, ha a magyar űrhajós az ő kísérletükbe is beledolgozna”

– mondta Ferenczi, aki szerint

„ez egy érdekes, kicsit piaci világ is”.

Forrás

Szerző