Sport
Egy ‘vadonatúj’ Milák Kristóf mosolygott a versenytársakra és a közönségre Kaposváron
Kaposváron az úszók országos bajnokságának első napján Milák Kristóf is rajtkőre állt. A kétszeres olimpiai bajnok klasszis a párizsi játékok óta először vesz részt versenyen, méghozzá szabadszemmel is jól láthatóan teljesen megváltozott, szakált növesztett és az eddigi mindíg morcos énjével ellentétben most mosolygott a világra, először a 100 méter gyors előfutamába csapott elsőként a célba. Ötven méter háton Kós Hubert országos csúcsot úszott.
Egyelőre holtverseny
Milák Kristóf a Budapesti Honvéd SE versenyzőjeként a 100 méteres gyorsúszás kilencedik előfutamában szerepelt. Első helyen csapott a célba, és 49.74-et teljesítve holtversenyben Jászó Ádámmal a legjobb idővel jutott a délutáni A-döntőbe.
Kós Hubert is nagyot úszott
Ötven méter háton Kós Hubert országos csúcsot úszott. A 200 méter hát olimpiai bajnoka – aki 200 méter vegyesen is az első lett összesítésben – 24.63 másodperces idővel teljesítette a sprintszámot, ezzel Bohus Richárd 2018 decemberében elért, 24.76-os idejét adta át a múltnak, s ez egyben világbajnoki szintet is jelent.
A 17 órakor kezdődő finálékat a Duna World élőben közvetíti.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Közelmúlt
Pontosan két éve nem láthatták Kaposváron versenyezni a többszörös olimpiai, világ és Európa-bajnok Milák Kristófot, hiszen ebben a huszonnégy hónapban csak egyszer, a tavalyi Duna Arénás országos bajnokságon láthattuk őt versenyezi. Az úszó sikere legutóbbi színhelyén a párizsi olimpián is teljesen elzárkózott a sajtótól, a versenysorozat alatt sem adott egyetlen interjút sem. Ezekután különösen örömhír, hogy hirtelen fogyasztóbaráttá vált a sportoló.
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő