Az egyházak malmai lassan őrölnek – nincs új a nap alatt 17.

Ezt a cikket 14 évvel ezelőtt írtam. Sajnos minden balsejtelmem igazolódott. És lesz még rosszabb is. Amikor 1990-ben megindult az iskolák visszaegyházasítása, a jogos sérelmek elfedték, hogy az egyházak nem valós társadalmi igények kielégítésére törekednek, hanem hosszú távú politikai céljaik megvalósítására.

Ebben paradox módon segítette őket a szocialista korszak egyházpolitikája, amely azzal, hogy évtizedeken keresztül mindössze tíz egyházi gimnáziumot engedett működni, azt az illúziót keltette, hogy az egyházi iskola garantálja a magas színvonalat. Ennek a tíz iskolának a működtetéséhez ugyanis mindig akadt annyi paptanár, aki magas szintű elhivatottsággal és tudással, a családi élet nyűgeitől nem zavartatva, minden idejét és energiáját iskolájának szentelve meghatározhatta a színvonalat és a stílust. Kilencszer annyi iskolához viszont már nincs elegendő tanár, aki ilyen habitust és minőséget képvisel.

Az illúzió azonban hatott,

az egyházi gimnáziumba járók aránya az 1990/1991-es tanév 4 százalékáról a 2003/2004-as tanév küszöbéhez érve 17 százalékra növekedett. Csakhogy miközben növelték részesedésüket a gimnáziumi piacon, küzdeniük kell, hogy megtölthessék padsoraikat. Mert ameddig az egyházi gimnáziumok száma megkilencszereződött, addig a gimnazisták száma csak 53 százalékkal nőtt. Tanulólétszám-problémáik arra utalnak, hogy az egyházak iskolaalapítási hevülete még az illúzióval felfűtött keresleten is túlszaladt, és több gimnáziumot nyitottak (vagy kértek vissza), mint amennyire valódi társadalmi igény mutatkozik.

Megtesznek hát mindent, hogy legyen elegendő tanulójuk. Először is enyhítik a felvételi szelekció szigorát, és a jelentkezők sokkal nagyobb hányadát veszik föl, mint az önkormányzati iskolák. Ebből következik, hogy egy egyházi gimnáziumba gyengébb általános iskolai bizonyítvánnyal is be lehet kerülni, mint egy önkormányzatiba. Sajnos még ezzel sem tudják ellensúlyozni a demográfiai okok miatt bekövetkező tanulólétszám-csökkenést, ezért aztán ragaszkodnak is a nehezen megszerzett tanulókhoz. Nem véletlen, hogy amíg az önkormányzati gimnáziumokban a lemorzsolódás évi átlaga 5 fő, addig az egyháziakban csak 4 fő. Csakhogy ezt nem valamiféle magas szintű pedagógiai munkával érik el, hiszen ehhez nincs a magyar átlagnál kiugróbb személyzet. Sőt!

Egy tantestület „pedagógusi minőségét” nehéz mérni,

azonban némi támpontot adhat tagjai végzettsége. Azt tudjuk, hogy milyen különbség van a főiskolai és az egyetemi, illetőleg a nappali és az esti/levelező tagozaton szerzett diploma között. Saját vizsgálatom szerint ezek a minőségi mutatók rendre az önkormányzati gimnáziumok fölényét mutatják, amennyiben itt magasabb az egyetemen és nappali tagozaton, sőt egyetem nappali tagozatán végzettek aránya, és több a vezető tanár. (Tudvalevő, hogy a főiskolák és egyetemek gyakorló tanításához a szakmailag legkiválóbb pedagógusokat választják ki.) Az Oktatási Minisztérium országos adatai szerint egyházi gimnáziumokban gyakrabban fordul elő, hogy közismereti tárgyat olyan pedagógus tanít, akinek nincs középiskolai tanári végzettsége, és a képesítés nélküliek aránya is magasabb az egyházi iskolákban, mint az önkormányzatiakban.

Viszont – és itt érünk a napjainkban oly heves vitát kiváltó finanszírozáshoz – az iskolák ellátottságának azok a mutatói, amelyek a pénzről szólnak, rendre az egyházi gimnáziumoknál jobbak. Mindenféle oktatás egyik lényeges momentuma a pedagógusok és a tanulók egymáshoz viszonyított aránya. Ezért sokat mond az iskolák ellátottságáról az egy pedagógusra jutó tanulók száma, ami 1992-ben még azonos a két fenntartónál, 2003-ban viszont az egyházi gimnáziumokban már kevesebb volt. Ugyanezt mutatja a „zsúfoltság-mutató”, az átlagos osztálylétszám, amely az utolsó regisztrált három évben úgy alakult, hogy az önkormányzati iskolákban romlott, az egyházi gimnáziumokban pedig javult.

Van egy – látszólag partikuláris – mutató,

amely azonban mégis igen jó közvetett jelzés egy gimnázium anyagi helyzetére: a nyelvtanárokkal való ellátottság. Az iskoláknak a színvonalas és stabil idegen nyelvtanítás feltételeit nehéz megteremteniük, mert ez az egyetlen olyan iskolai tantárgy, amelynek piaci versenytársa van. Az üzleti alapon működő nyelviskolák magasabb fizetést ígérnek, arról nem beszélve, hogy a magas szintű nyelvtudást többféle munkahelyen lehet kamatoztatni, mint – mondjuk – egy történelemtanári tudást. Ezért az iskoláknak komoly erőfeszítéseket kell tenniük, hogy kellő számú, megfelelő színvonalú nyelvtanárt szerezzenek, és ezeket meg is tartsák. Nos, a nyelvtanárokkal való ellátottság ugyanazt mutatja, mint a többi „pénzes” mutató: az utolsó országos kimutatás szerint az önkormányzati gimnáziumokban egy nyelvtanárra 32 tanuló jutott, az egyháziakban csak 28, vagyis az egyházi gimnáziumok jobban el voltak látva nyelvtanárral, mint az önkormányzatiak.

Pénzről szólnak a dologi ellátottság adatai is.

Az egyházi gimnáziumok vannak legjobban ellátva mindenféle oktatáshoz szükséges egyéb helyiséggel: laboratóriummal, könyvtárral, rajzteremmel és tornateremmel. Könyvtáraikban több könyv jut egy tanulóra, több pénz a könyvtár fejlesztésére, és – ennek megfelelően – nagyobb a könyvgyarapodás, mint az önkormányzati gimnáziumokban.

Érdekes módon, az a tény, hogy az egyházi gimnáziumok fölényben vannak a pénzt igénylő ellátások mutatói szerint, nem igazolódik az eredményekben. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken az önkormányzati gimnáziumok rendre jobban szerepelnek, mint az egyháziak. Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda évente elkészíti a középiskolák rangsorát, egyrészt a közös érettségi-felvételi írásbelin elért eredmény, másrészt a sikeresen felvételizettek aránya szerint. E kimutatások szerint a közös érettségi-felvételi írásbelin az önkormányzati gimnáziumok eddig még minden évben jobb eredményt értek el, mint az egyháziak, és a felsőfokú tanintézetbe sikeresen felvételizettek aránya is magasabb volt az önkormányzati gimnáziumokban, mint az egyháziakban.

Az egyház másfél évtizedes intenzív politikai szerepvállalása nem maradt eredménytelen,

az egymással ellentétes világnézetű kormányok alatt is sikerült folyamatosan növelnie a költségvetésből származó részesedését. A jobb anyagi helyzet azonban eddig még nem hozott jobb eredményeket, mert az oktatás legfontosabb területén, a pedagógusi minőségben és eredményességben még nem sikerült az önkormányzati iskolák fölé kerekednie. De csak idő kérdése. Ha még évekig több pénzt kapnak az egyházi gimnáziumok, mint az önkormányzatiak, akkor a magasabb fizetés, a jobb tanítási körülmények idővel a pedagógusi minőségben is érezteti fogják hatásukat, és – mint ahogy lenni szokott – olyanok is egyházi gimnáziumba fogják íratni gyermekeiket, akik nem vallásosak, csak jobb gimnáziumot akarnak. És ha már egyszer bent van a gyerek, csak idő kérdése egy egész ország világnézetének átállítása. A többségnek pedig, amely nem valamelyik egyházra akarja bízni gyermeke erkölcsi és világnézeti nevelését, hanem maga szeretné biztosítania, marad a másodosztályú önkormányzati iskola. Ezt lenne jó elkerülni.

Andor Mihály
(Népszabadság, 2004.november 25.)

Kapcsolódó:

Jól átvert Orbán Viktor – Nincs új a nap alatt 16.

Ez már diktatúra – Nincs új a nap alatt 15.