Kerítésen innen
Egyszer volt, hol nem volt… az MCC – 3 éves kortól ajánlott fóliázatlan mesekönyv a fidesz-káder képzőről

A mai fóliával terhelt időben, pláne a karácsony előtti ajándékvásárlási őrületben felüdülés, hogy a könyvesboltban csak úgy pőrén is kapható mesekönyv. Mielőtt azonban agyatlanul bedobálnánk a kosarunkba a „cuccot”, érdemes a címét figyelmesen elolvasni.

Ovis MCC-propaganda?
Csiga Gabi és az MCC bolygó címmel jelent meg december elején egy e-könyv: a leginkább a 3-10 éves korosztálynak szóló mesekönyv a kormányfő politikai igazgatója, Orbán Balázs kuratóriumi elnök vezette Mathias Corvinus Collegiumot (MCC) népszerűsíti.
A könyv ismertetője szerint Csiga Gabit felvették az MCC-be, ő pedig űrhajójába pattan, hogy a Tudás Galaxisban megkeresse az MCC bolygót. Ott tölt egy tanévet, és izgalmas, érdekes kurzusokon vesz részt, mint például a Bioszkaland, a Rejtélyes Építészet, a Robotok Világa, vagy a Csillagászat és Űrfizika. Emellett új barátokat is szerez.
A könyvet nem az MCC saját könyvkiadója, az MCC Press Kft. adta ki – amely egyébként idén is sok, eddig 47 címet jelentetett meg –, hanem magánkiadásban, a nyomtatott és elektronikus mesekönyvekre specializálódott Vizvári Mesegyár fantázianevű kiadónál, a mely valójában nem egy cég, hanem egy magánszemély egyéni vállalkozása.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A Vízvári dinasztia-kezdemény
A kiadó Vizvári Cecília egyéni vállalkozó a könyv társszerzője is, a másik szerző a fia, Vizvári Szilvió. A Vizvári Mesegyár amúgy a honlapján is büszkén hirdeti, hogy ez egy családi vállalkozás:
Vizvári Cecília ötgyerekes pedagógus édesanya, aki a gyerekekkel együtt alakítja a mesék cselekményét, a gyerekek közül többen tehetségesen rajzolnak, így “mi magunk írjuk és illusztráljuk a meséinket”.
A családnak már 38 e-könyve és 10 nyomtatott mesekönyve jelent meg, a Csiga Gabi-sorozatnak pedig ez már a kilencedik darabja. Ami a témát illeti, az inspiráció Vizvári Szilviótól érkezett, aki az MCC felsős diákoknak szóló, pécsi Fiatal Tehetség Programjában vesz részt. A könyvben az MCC logója és neve is engedéllyel szerepel, a könyvet az MCC is népszerűsíti, ahogy Szilvió egy korábbi könyvét is:
Az e-mesekönyv az MCC által felvásárolt Libri kiadó- és könyvesbolthálózat honlapján is megrendelhető.
Képernyőkép
Csak úgy….
2023 júniusában írtuk: a Libri Csoport többségi tulajdonosává válik a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – jelentette be Orbán Balázs kuratóriumi elnök, Orbán Viktor miniszterelnök politikai igazgatója kedden a Facebookon.
„A Mathias Corvinus Collegium befektet a könyvek jövőjébe: a Libri Csoport többségi tulajdonosává válik!
Közép-Európa legnagyobb tehetséggondozó intézményeként és tudásbázisaként a Mathias Corvinus Collegium szilárdan hisz a könyvek és a kultúra erejében, és támogatja a magyarországi könyvpiac megerősödését. Ezért vált 2021 áprilisában a hazai könyvkereskedelmi és -kiadói piac meghatározó szereplőjének, a Libri Csoportnak a kisebbségi részvényesévé,
2023-tól pedig ezért emeli részesedését 98,5%-ra.
Ennek a lépésnek köszönhetően az MCC:
- stratégiai-pénzügyi befektetőként még nagyobb hozzáadott értéket nyújt a Libri számára,
- elkötelezett, tőkeerős tulajdonosként hosszú távon garantálja a magyar könyv jövőjét.
„Ne engedje hát a magyar társadalom a magyar kultúrát összeomlani. Ki-ki áldozzon egy-egy könyv kiadására, egy-egy tudományos megbízatásra”
– gróf Klebelsberg Kunó. Hajrá, MCC!” – írta Orbán Balázs kuratóriumi elnök, Orbán Viktor miniszterelnök politikai igazgatója.
Szerző
Friss
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!