Egészségünkre!
Életmentés éhes hassal? – A MOMSZ szerint két csoffadt szendvicset ér a munkaadónak 16 óra munka távol az otthontól
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) rendkívül méltatlannak tartja azt, hogy az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a vidékről Budapestre rendelt mentődolgozóknak 2 db hideg szendvicset juttat a 16 órás szolgálat ellátásához. Senki nem gondolhatja, hogy ez elegendő egy ilyen terheléssel járó munka végzéséhez – írta az érdekvédelmi szervezet a közösségi oldalán.
Szégyen a tény és az OMSZ magyarázata is
Nem elég, hogy az OMSZ összevissza rendelgeti a kocsijait, és az azokon szolgálók étkezéséről nem gondoskodik, még pökhendi nyilatkozattal is reagál amikor a dolog már ott tart, hogy civilek indítanak gyűjtést a mentősök étkeztetéséért.
Mivel a munkáltatói juttatásoknak nem része az étkeztetés, a szendvicseket érdemes inkább jóindulatú kezdeményezésként értelmezni az OMSZ részéről „A mentőmunka jellegéből adódóan a központi melegétel-ellátás logisztikai kihívást is jelent. A szendvicsek számát igény szerint növelni fogjuk, hogy ezzel is tegyünk valamit bajtársainkért, szemben a mindent harsányan bíráló MOMSZ-szal, akik a feszültségkeltésen kívül még soha semmilyen eredményt nem értek el az érdekképviselet területén
-áll a minősíthetetlen hangnemű közleményben.
Lássuk mit tehetünk mi a mentések alanyai
A MOMSZ segítségkérő felhívással fordul a lakossághoz, hogy a Budapestre rendelt mentősök napi egyszeri meleg élelmezését közösen megoldják. Arra kérnek mindenkit, aki vendéglátóipari egységet üzemeltet, és fel tud ajánlani akár csak 1 napra, vagy lehetőségeidhez mérten több napra 60 adag meleg ételt a mentőknek, jelezze a MOMSZ-nak.
Ha pénzösszeget tud valaki felajánlani a cél érdekében, akkor azt a Mentő Baj-Társ Alapítvány számlaszámára – 11742063-21459090-00000000 – utalhatja el, a megjegyzésbe annyit kell írni, hogy „Ebéd”, és a MOMSZ az összegyűlt összeget melegétel vásárlására és a dolgozók juttatására fordítja.
Az emberek már meg is mozdultak, folyamatosan érkeznek a felajánlások, de nagy a felháborodás amiatt, hogy a mentősök élelmezését is a civil társadalomnak kell megoldania- írja a Kontroll.
Vajda Viktória, a Momentum elnökségi tagja a Facebookon jelentette be, hogy pártja 1 millió forinttal támogatja a mentősök étkeztetését.
Szerző
Friss
- Életmentés éhes hassal? – A MOMSZ szerint két csoffadt szendvicset ér a munkaadónak 16 óra munka távol az otthontól
- Kis pénz, nagy pénz – Dögrováson az önkormányzatok
- Most valld be: valódi civil vagy, vagy ‘közéleti’ civil! – Lánczi Tamás ‘szigorítást prédikál és legurít rá egy pikolót’?
- Hajrá, Nagy Márton! Egy országgal együtt szurkolok önnek, hogy legyen legalább egy fránya szám, amit eltalál
- Dél-Amerika Pécsen szándékos gázolás a járdán és előkerült a macséta is
- Magyar György: Szuverenitásvédelmi Hivatal = üvegtigris vízipisztollyal
- Orbán Viktor meghívást kapott egy magyar szivárványcsaládhoz – Ha ‘falat akar bontani’…
- Nagy Márton ‘költségvetési szakértő nepper’ – Ha más is olyan ‘sikeres’ gazdasági szakértőre vágyna, mint Ő
- Amíg a partizános csörtén pörögtünk, megjött a Magyar Közlöny formájú nagy fekete autó 854 önkormányzathoz
- Észhez tér-e végre az EU?!