Kerítésen innen
Elhunyt Dózsa László – Legyen könnyű neki a föld!
Elhunyt az Újpest Színház korábbi művészeti vezetője és főrendezője, és egyúttal a Budapest díszpolgárának választott színész, Dózsa László.
81 éves volt….
Déri Tibor közölte a lesújtó híreket közösségi oldalán, miszerint a család megerősítése alapján, 81 éves korában elhunyt a magyar színművész, Dózsa László.
„Elhunyt Dózsa László színész, az Újpest Színház korábbi művészeti vezetője és főrendezője, Újpestért díjas, Budapest díszpolgára. A család most közölte velem a szomorú hírt. Osztozom gyászukban, ezúton is őszinte részvétemet fejezem ki irányukba! Dózsa Lászlót Újpest Önkormányzata saját halottjának tekinti”
– emelte ki az oldalán az újpesti polgármester.
Dózsa László már egészen pici kora óta a színpadon volt: mivel édesanyja a népligeti Műszínkör artistája volt, Dózsa már 3 éves kora óta fellépett a társulatnál. Később sikeresen haladt a színházi tanulmányaiban is: 1963-ban ő volt az egyetlen a jelentkezők közül, akit felvettek a Színház-és Filmművészeti Főiskolára.
A tanulmányai elvégzése után több színházban is játszott köztük a debreceni Csokonai Nemzeti Színház (1967–1970), a Madách Színház (1970–1980 illetve 1991-től), a Népszínház (1980–1983), a Nemzeti Színház (1983–1991) színpadán is. 1991-től újra a Madách Színházban játszott – írja a Telex. A színházon kívül a képernyőkről is szórakoztatta a nézőket: televíziós sorozatban, játékfilmekben, valamint szinkronszínészként is megmutatta tehetségét.
Szerző
Friss
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa