Sport
Elhunyt Lázár Bence, az Újpest korábbi labdarúgója
Súlyos betegség következtében csütörtökön hajnalban, 26 éves korában elhunyt Lázár Bence, az Újpest FC korábbi labdarúgója.
A Lajosmizsei VLC-ben nevelkedett egészen 2006-ig, amikor is leszerződtette az Újpest FC, az ificsapatban kezdett ahol 14 mérkőzésen 5 gólt szerzett. 2010-ben kölcsönben az osztrák SV Würmla csapatánál szerepelt. NB I-es bemutatkozásakor rögtön egy duplával kezdett a Kaposvári Rákóczi FC ellen, majd a magyar kupában is betalált a Lombard Pápának végül a BFC Siófok kapuját is bevette. 2011-es tavaszi szezon remekül sikeredett neki, hiszen 13 meccsen 8 gólt rúgott tavasszal.
Lázár Bence a magyar U21-es magyar labdarúgó-válogatottban négyszer szerepelt.
Pályafutását 2014-ben hát- és derékbántalmai miatt kellett befejeznie, majd leukémiát diagnosztizáltak nála. A kezelések hatására legyengült és lefogyott, azonban állapota stabilizálódott, a Sport TV-n szakkommentátori feladatokat látott el, a sportadó honlapján blogot is vezetett.
A napokban pedig a családja felhívást tett közzé, hogy Bencének vérre van szüksége.
“Mélyen megrendülve tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Lázár Bence 2018. február 22-én hajnalban az angyalokhoz költözött és mától egy csillaggal több ragyog az égen. Bence is úgy akarná, hogy a neki szánt véradások más betegtársain segítsenek, ezért kérjük akik tervezték holnap menjenek el vért adni. Hisszük és tudjuk, hogy Bence már az égi csapatban focizik, hiszen ez volt az élete” – tudatta a Lázár-család.
Csütörtök este 19:30-kor a Szusza Ferenc Stadion előtt gyertyagyújtással emlékeznek Lázár Bencére.
Bence 2006-ban került be a másodszámú utánpótlás csapatunkba, két év elteltével már az NB1-ben szerepelt. 2014-ig 52 mérkőzésen lépett pályára, összesen 13 gólt szerzett.
A 2013/2014-es kupagyőztes csapat tagjának az Újpest FC irányított véradást szervezett az Országos Vérellátó Szolgálat Központjába, amit pénteken változatlanul megtartanak.
Szerző
Friss
- Lázár János és az ő ‘közlekedésinfója’ – Élőben a közösségi oldaláról….
- Átverte a kormány a vízügyeseket?
- A karácsonyfa nem tányérra való
- Ez a fickó egészen hihetetlen érzékkel nyúl mellé bárminek, amihez hozzákezd – kommentelték Sulyok köztársasági elnök keresztényi innovációját
- Hol van már a 300.- forintos vizitdíj, amit Fidesz-hergelésre utasított el a magyarok többsége?
- 4 csillagjegy-tulajdonság, ami sikeressé tesz – Válaszút esetén jól jön….
- Közszolga-betyárbecsület: Szijjártó bevédte Rogánt, Gulyás és Menczer sem maradt szótlan
- Tudja kit tartunk el ‘tudományos kutatási orientáció nyújtásért’? A megfejtés: Varga Juditot
- Rogán Antal felkűzdötte magát az amerikai külügy szankciós listájára
- ‘Cseppfolyik a nemzettudat!’ – Bödőcs Tibor új videója