Egészségünkre!
Elsőként kaptak emberek mesterségesen előállított vért
A világon először kaptak mesterségesen előállított vért egy brit klinikai kísérlet résztvevői, az eljárás könnyebbé teheti a rendszeresen transzfúzióra szorulók és a ritka vércsoporttal rendelkezők életét – írja a bbc.com.

A világon először kaptak mesterségesen előállított vért egy brit klinikai kísérlet résztvevői, az eljárás könnyebbé teheti a rendszeresen transzfúzióra szorulók és a ritka vércsoporttal rendelkezők életét – írja a bbc.com.

A kísérletben azt vizsgálják, hogy a kis – néhány evőkanálnyi mennyiségű – mesterséges vér milyen hatásokat vált ki az emberi szervezetben
Egyelőre két ember vesz részt a kísérletben, de a kutatók legalább tíz embert szeretnének bevonni a vizsgálatokba. A tesztalanyok legalább négy hónapnyi különbséggel egy adag normál vért és egy adag mesterséges vért kapnak.
A laboratóriumban előállított vér megoldást jelenthet azoknak, akik rendszeresen vérátömlesztésre szorulnak és azoknak is, akiknek rendkívül ritka a vércsoportjuk.
A vérátömlesztések akkor sikeresek, ha a donor vér vagy annak komponensei kompatibilisek a recipiens (a beteg) vérével.
A vérkészletek mennyisége gyakran azon is múlik, mennyien hajlandóak vért adni, de például Nagy-Britanniában mindössze három egységnyi vért tárolnak az 1950-es években Indiában azonosított, rendkívül ritka Bombay-vércsoportból.
A kísérlet alapját a mesterségesen, őssejtek segítségével előállított vörösvérsejtek adják. Ezek felelősek egyebek mellett az oxigén és a szén-dioxid szállításáért a szervezetben.
A vörösvérsejtek átlagosan 120 nap után bomlanak le a szervezetben
Hagyományos úton általában fiatal és idősebb vörösvérsejtek keverékét használják véradásnál. Az új eljárással frissen előállított, ténylegesen 120 napig működő vörösvérsejteket adnának a pácienseknek, így a kutatók szerint ritkábban és kisebb mennyiségben kellene transzfúziót kapniuk.
A kutatásban a Bristoli, a Cambridge-i és a Londoni Egyetem, valamint a brit Nemzeti Egészségügyi Hatóság (NHS) vesz részt.
Farrukh Shah, az NHS transzfúzióért felelős igazgatója szerint a kutatás megalapozza a vörösvérsejtek mesterséges előállítását, amelyek aztán biztonságosan használhatók lennének olyan betegségekben szenvedők transzfúziójára, mint például a sarlósejtes vérszegénység.
Hozzátette: kutatásuk azok számára lehet különösen jelentős, akik számára egyébként korlátozott a vérátömlesztés lehetősége.
(MTI)
Tech – Tudomány
Szerző
Friss
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel
- Megölték az Unitravel-t – vélekedik a csődöt jelentett utazási iroda
- Friss: megbénult a Keleti pályaudvar – az utasok tájékoztatás nélkül vesztegelnek a vonatokon – Frissítve!
- Ilyen az, amikor Nagy Márton minisztériuma fellép az áremelés ellen: két hónapja ismét gyorsul az éves infláció