Kerítésen innen
„Ennyire kézben van a polgármester?” – A BalaLand előtt spacírolni igen, de fürödni nem lehet….
Kedden kiderült, hogy Vizvári Attila, Szántód polgármestere szerint a több milliárd forint állami támogatással megsegített BalaLand előtt húzódó tízméteres parti sávra bárki bemehet, ám ott strandolni tilos.
Kedden kiderült, hogy Vizvári Attila, Szántód polgármestere szerint a több milliárd forint állami támogatással megsegített BalaLand előtt húzódó tízméteres parti sávra bárki bemehet, ám ott strandolni tilos.
A polgi ráerősített: tilos!
Annál a tízméteres parti sávnál akciózott a Párbeszéd-Zöldek, amit a 7 milliárd forint állami támogatással megsegített, márciusban átadott szántódi Balaland-komplexumnál alakítottak ki. A párt politikusai ott akartak strandolni, de kiderült se a polgármester, se az üzemeltető szerint nem lehetne ott fürdeni. Az üzemeltetőként bemutatkozó férfi elmondta a fürdőruhában érkező Tordai Bencének, hogy a területet nem lehet szabadstrandként kezelni és felvetette, hogy hívják fel kihangosítva a polgármestert, akit rövid keresgélés után megtalált a telefonjában. Ekkor jegyezte meg Tordai, hogy
„…Ennyire kézben van…?”
A férfi fel is hívta a település polgármesterét, Vizvári Attilát, aki elmondta, hogy
bár nyugodtan sétálgathatnak azon a szakaszon, de a terület nem kijelölt fürdőhely, így nem mehetnek be a vízbe.
Jogszabály…, ugyan már….
Tordai Bence szerint
a jogszabály szerint, ahol táblával nem tiltják, ott kijelölt fürdőhely van.
A polgármester tartózkodott attól, hogy
„ilyen jogi dolgokba belemenjen”,
mert nem jogász. Ezzel Vizvári le is zárta a beszélgetést, mert ahogy fogalmazott
„nem kívánok semmilyen egy-egy mondatomból kiragadott, különböző lapokban megjelent cikkeket látni”.
A törvény…
„Hiába tiltja a Balaton-törvény a vízparti harmincméteres védősáv beépítését, mert kivételeket is megenged. Miniszteri és kormányrendelettel meg lehet kerülni a szabályokat, be lehet építeni a partot. Tavaly augusztusban az ellenzéki pártok 52 országgyűlési képviselője ezért utólagos normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól a természetes vizek védelmében. Az indítványozók szerint a sérelmezett rendelkezések mindegyike olyan kivételszabályt tartalmaz, amely a környezet és vízpart védelmében hozott, tartalmukat tekintve a környezet védelmével kapcsolatos szabályok lazítását szolgálja.
Egy éve az Alkotmánybíróság egyhangúlag hozott határozatában megalapozottnak találta az ellenzéki képviselők indítványát.
Az alkotmánybírák szerint
a szabályozás a törvényi szinten szabályozott fő szabályok alól úgy teremt kivételt (teremti meg a kivételes rendeleti szabályozás lehetőségét), hogy azzal gyengíti az egészséges környezethez való alapjog garanciáit.
Az Alkotmánybíróság végül azt is megállapította, hogy a törvény 76. §-ának „vagy az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet eltérően nem rendelkezik” szövegrésze szintén Alaptörvény-ellenes, ezért azt is megsemmisítette. A megsemmisítést követően a törvény 76. §-a az alábbi szöveggel marad hatályban:
Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a településrendezési tervben strandként, kempingként, zöldterületként, parttal érintkező közlekedési területként kijelölt építési övezet, övezet területének együttes nagysága és a tómederrel érintkező partszakaszának hossza összességében nem csökkenthető.” (forrás)
Bárki bemehet….
Miután a Párbeszéd politikusai megkérdezték meddig tart az a bizonyos tíz méter, az üzemeltető csak annyit mondott:
„Az mondjuk ott öt, az meg egy másik öt, körülbelül”.
Hozzátette, hogy bárki bejöhet a kapun, mindenkit beengednek. A politikusok egyébként kiláncolták a területet körbevevő kerítés ajtaját és a tiltás ellenére fürdőzni kezdtek. A Párbeszéd-Zöldek azt írja közleményében, hogytöbb turista is bement a területre és strandolni kezdett. Korábban Szepesi Richárd, Magyarország egyik legjelentősebb turisztikai ingatlanberuházója elmondta, hogy
bárki bemehet, lehet sétálni a parton, de nem lehet fürdőzni.
Szepesi arról is beszélt, hogy nekik nem volt kötelező szabadon hagyniuk azt a 10 métert.
„Fürödni azokon a helyeken szabad, amelyek nem esnek tiltó rendelkezés alá”
– írta a Balatontipp.hu portál a Belügyminisztérium rendeletére és a Rendőrségi Törvényre hivatkozva.
Hogyha meg tilos fürdeni, akkor nemcsak a köz számára tilos a fürdés, hanem magának a Balaland vendégeinek sem szabad fürödni a területen
– reagált az RTL Híradónak Jávor Benedek. A luxushotel üzemeltetője csak annyit írt:
„Megtisztelő számunkra, hogy tevékenységünket figyelemmel követi”.
Emlékeznek?
A Balaton-part egyik legszebb fekvésű, 5,5 hektáros ingatlanán – karnyújtásnyira a Tihanyi-félszigettől – a hirdetés szerint jövőre készül el a tópart egyik legnagyobb szabású beruházása, amelyet a Kisfaludy nevet viselő, szálláshely-fejlesztési programból is alaposan, 2,999 milliárddal támogatott meg a Magyar Turisztikai Ügynökség – írta a Magyar Narancs. A szántódi luxushotel tulajdonosa, Szepesi Richárd korábban Tiborcz István üzlettársa volt. A kormány számára oly fontos projektet maga Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter méltatta átadásakor, úgy fogalmazott,
legyen vidéken is minél több hasonló hely, hogy a legmagasabb szintű vendéglátást, gasztronómiát, wellneszprogramot biztosítsák a vendégeknek.
Az ötcsillagos BalaLand Resort fejlesztéséhez a hotelt jegyző cég még az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Banktól kapott 9,8 milliárd forintos hitelt – ami azóta kivonult Magyarországról, mert az Egyesült Államok szankciós listára tette a bank magyarországi alelnökét -, és többmilliárdos állami támogatást is kapott.
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat