Kerítésen innen
És Lázár János még mindig a helyén van!
Ha világ boldogabbik felén csak megközelítőleg ennyi gond és nyűg akadna nap, mint nap a vasúttal, az ő Lázár Jánosuk, azaz az aktuális miniszter már régen lemondott volna. Nem úgy nálunk.
Már megint a Keleti
Mindenki jó emlékszik még a nyáron a keletinél vonat kisiklást okozó „elöregedett” csavar-botrányra, erre tessék, már megint! Bár a MÁV-vezér közleménye igyekszik mindenkit megnyugtatni, hogy ez a kisiklás, nem az a kisiklás, de a közleménye más érdekességet is rejt annak, aki képes a szövegértésre:
„Ma hajnalban, a Keleti pályaudvaron egy alacsony sebességgel haladó mozdony egy tengellyel kisiklott a pályáról. Szerelvényvonat volt, így utast nem szállított, sőt a közelében sem tartózkodott. Senki nem sérült meg, a mozdonyvezető kollégánk sem, aki észlelte a pályahibát és ennek megfelelően cselekedett. A baleset kapcsán érthetően jut eszébe mindenkinek az augusztusi, jóval súlyosabb siklásos baleset, amely szintén a Keleti pályaudvarnál történt. A két esetnek azonban műszaki értelemben nincs köze egymáshoz, hiszen az akkori balesetért felelős csavarokat azóta minden indokolt helyen átvizsgáltuk és az állapotuktól függetlenül, pusztán a koruk alapján cseréltük.”
<<< Olvasson minket a Google hírei között is! >>>
Hogy is van ez?
Miért kellett egészen addig titkolózni és egészen másról –„technika problémáról”- beszélni, mint ami történt, ameddig Vitézy Dávid fel nem lebbentette a leplet az esetről. Az azonban végképp megdöbbentő, hogy a MÁV Zrt. vezérigazgatója, Hegyi Zsolt az augusztusi hasonló eset kapcsán az elöregedett csavarok felelősségét emlegette. Ezek után persze már érthető, miért nevezte Kötcsén Orbán Viktor a vasutat is felügyelő Lázár Jánost a kormány „leghatékonyabb miniszterének”:
„A leghatékonyabb miniszterünk felelős a közlekedésért, szerintem az elmúlt évtized legnagyobb szenzációját ő érte el”
(az országbérlet bevezetése, szerk).
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….