Bulvár
Éttermi verekedésbe keveredett a sportoló – Kórház lett a vége
Verekedésbe került az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Sacramento Kings sztárja, DeMar DeRozan a Marca című lap beszámolója szerint.
Balhé a meccsvesztés után
Az NBA-ben szereplő Sacramento Kings sztárja, DeMar DeRozan éppen egy helyi sushizóban lazított, amikor egy férfi bekapcsolt vakuval elkezdte videózni a veterán kosarast. Az internetre felkerült felvételekből kiderül, hogy DeRozant nagyon is feldühítette a szurkoló cselekedete.
A verekedésnek kórház lett a vége
A helyzet aztán teljesen elfajult: a 35 éves sztár kikapta a férfi kezéből a telefont, majd dulakodás tört ki közöttük, végül az étteremben lévőknek kellett szétválasztani a feleket. Az eset után a szurkolót kórházba kellett szállítani.
A 2009-es NBA-játékosbörze kilencedik választottját a mostani idény előtt cserélték el a Sacramentóhoz, viszont a Kings a Dallas Mavericks elleni vereség miatt nem jutott be a rájátszásba.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Röviden szólva
DeMar Darnell DeRozan (Compton, 1989. augusztus 7. –) amerikai kosárlabdázó, aki a Sacramento Kings játékosa, a National Basketball Associationben (NBA). Egyetemben a USC Trojans csapatában játszott és a 2009-es NBA-drafton a Toronto Raptors választotta a kilencedik helyen. Hatszoros NBA All Star és kétszer is beválasztották az All-NBA csapatokba. Kilenc évig volt a Raptors játékosa, amely alatt ötször is szerepeltek a rájátszásban. 2018-ban a Spurshöz küldték Kawhi Leonardért cserébe. A 2014-es világbajnok és a 2016-os olimpiai bajnok amerikai válogatott tagja volt- írja a sportolóról a Wikipédia.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…