Kerítésen innen
Évismétlő elsősök, mi vár így rájuk?
Majdnem 4100 elsős diák másodszorra kezdte meg a mostani tanévet – derült ki a KSH Népszavának küldött adataiból. Most már semmi kétség komoly van az oktással. A 2023/2024-es tanévben megint az első évfolyamosok között a legmagasabb az évismétlők aránya az általános iskolákban.
Riasztó számok
Az elsősök 4,2 százaléka évfolyamismétlő idén. A mostani tanévben 97 333 gyermek jár első osztályba, a 4,2 százalékuk mintegy 4088 főt tesz ki – tehát az elsősök között megközelítőleg ennyien ülnek most évismétlőként az iskolapadban. Bár ez a szám kicsivel alacsonyabb, mint tavaly az idei szám továbbra is a legmagasabb az 1-8. osztályosok körében: a többi évfolyamon 0,7 és 2,1 százalék között van az évismétlők aránya. Hasonló volt a helyzet a 2021/2022-es tanévben is, amikor az évismétlők aránya 4,6 százalék volt az elsősök között.
Iskolaérettek?
Bár az elsősök esetében nem szokás „bukásról” beszélni, a jogszabályok szerint erre is van lehetőség. A köznevelési törvény kimondja: egy tanuló csak akkor léphet magasabb évfolyamba, ha az előírt tanulmányi követelményeket sikeresen teljesítette. Ez alól nem kivétel az első évfolyam sem. Ugyanakkor gyakoribb eset, hogy a szülő és a pedagógus együtt dönt az első osztály megismétléséről, a törvény ugyanis lehetőséget ad arra is, hogy az iskola igazgatója szülői kérésre egy alkalommal engedélyezze az első osztály megismétlését, akkor is, ha gyermek teljesítette a követelményeket.
Az első osztály megismétlésének egyik leggyakoribb oka, hogy iskolába lépés előtt nem jól vagy egyáltalán nem mérték fel az adott gyermek iskolaérettségét.
Hajrá bürokraták?
Míg korábban az óvodapedagógusok és a szülők dönthettek arról, hogy a tankötelezettséget elérő hatéves gyermek érett-e az iskola megkezdésére, vagy jobbat tenne neki, ha egy évet még óvodában maradna, az Orbán-kormány 2020 januárjától szigorított a szabályokon, és most már csak egy bürokratikus eljárás során lehet felmentést kapni a tankötelezettség megkezdése alól, amit az Oktatási Hivatalnál kezdeményezhet a szülő. Szakértők már korábban arra figyelmeztettek, hogy a szigorítás miatt sok hatéves kerülhet éretlenül iskolába, ami hatással lehet a teljesítményükre, illetve nagyobb eséllyel alakulhatnak ki náluk tanulási, beilleszkedési, magatartási zavarok.
A sajátos nevelési igényű tanulók száma tovább emelkedett
Az egy évvel korábbi 102,2 ezerről 107,4 ezerre emelkedett valamennyi intézménytípusban maz ilyen gyerekek száma. Csak az általános iskolákban 63 ezer diák sajátos nevelési igényű, ami az általános iskolások 8,8 százalékát jelenti. A sajátos nevelési igény leggyakoribb oka (az esetek 66 százaléka) a súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartási zavar.
Friss
- Lesz-e élő boksz meccs Musk, a kihívó és Putyin között? – Kinek szurkol Orbán?
- Magyarország kormánya Facebook oldala: ‘az Európai Unió életben akarja tartani Ukrajnát. (…) Ennek nem szabad megtörténnie’
- Ujhelyi: ‘Ukrajna EU-tagságát támogatnotok nem kell félnetek jó lesz…’
- Troll-áldozattá nemesült a Novák-féle szépségverseny
- Lázár János nagy vécéfelújítása: a Kelenföldi pályaudvar 3 mobilslozival repülőrajtol Európa felé
- Chuck Norris ’85 – Isten éltesse Walkert, a texasi kopót
- Bruck András: egy országot elveszejteni
- ‘Azt láttuk hogy az angol nem megy, de hogy a magyar se..’ – mutattak fityiszt Deutsch képviselő ‘mélységes felháborodására’
- Magyar György: Orbán újabb ostoba kérdéssel bolondítja a magyarokat
- Azt kérdezd meg, Orbán…. – A lengyel külügyérnek van egy remek ötlete….