Budapesti hétköznapok
Ez a helyzet a Keleti pályaudvaron – Tájkép csata után
A Keleti pályaudvaron a vonatkisiklás következményeinek felszámolása után, először a hatvani, miskolci, valamint az újszászi, szolnoki, illetve békéscsabai vonalon térhet vissza a vonatforgalom a teljes vonalára – tudatta a Mávinform a pályaudvar közlekedési rendjével kapcsolatban kedden hajnalban, valamivel egy óra után az MTI-vel.
Fokozatos üzembe helyezés
A pécsi és a győri, hegyeshalmi vonal belföldi és nemzetközi távolsági vonatai reggel még Budapest-Kelenföld állomásra érkeznek és onnan is indulnak, várhatóan 9 óráig.
Kedd hajnalban és reggel fokozatosan tudja fogadni és indítani a vonatokat a Keleti pályaudvar az érintett vonalakon. Továbbra is számítani kell azonban arra, hogy egyes vonatok más budapesti állomásokra érkeznek és onnan indulnak a Keleti helyett.
A hajnali és reggeli időszakban – a hétfőivel azonosan – a BKK érintett járatain még elfogadják a vasúti jegyeket. A vasúttársaság kedd reggel még a hétfői pótlás szerint közlekedteti a pótlóbuszokat a Keleti pályaudvar (Kerepesi úti buszvégállomás) – Kőbánya felső (Albertirsai út) – Rákos vasútállomás szakaszon. A buszok folyamatosan indulnak. A Keleti pályaudvar előtt vasárnap este kisiklott a Claudiopolis nevű, Kolozsvárról közlekedő InterCity vonat öt személykocsija. A balesetben senki nem sérült meg, de azóta jelentős fennakadások vannak a vasúti közlekedésben.
Vitézy-kiegészítés
„Magas érdeksérelemmel lezárható – ✔️ Lázár János ezzel a saját kezével odabiggyesztett pipával állította le a Keleti pályaudvarról kifutó vasútvonalak fejlesztését, mely nem csak a vasárnapi kisiklásban érintett váltókörzet cseréjét, de a rémes állapotú Rákos és Kőbánya felső állomások vágányhálózatának újjáépítését és fejlesztését, és amúgy régóta szükséges vasúti kapacitásbővítést, az Élessaroknál új állomást is tartalmazott.
2022 őszén vette át az építési miniszter a budapesti beruházások fölötti irányítást és kapott egy táblázatot az összes fővárosi beruházás leállításának kockázatairól – ezt Lázár összefirkálta, biztos, ami biztos, minden oldalon szignózta, és a kézírásos rájegyzéseivel gyakorlatilag mindent leállított. A táblázatot a Telex megszerezte és közzétette,
“NEM!, SOHA!”
feliratokról azóta is emlékezetes. Ahogy a vasútfejlesztésen dolgozó mérnökök akkoriban ebben a táblázatban leírták Lázárnak:
“azonnali lezárás esetén a projekt előkészítése a bírálati engedélyezési tervek fázisában áll meg, a végleges engedélyezési tervek nem tudnak elkészülni, hatósági engedélyezési eljárásokra nem kerül sor”.
Továbbá logikusan jelezték, hogy a kivitelezés is késni fog, ha a tervezést leállítja. A pénzügyesek pedig leírták, hogy uniós forrásvesztés lesz, és a tervező már elvégzett, igazolt munkáját pedig hazai forrásból a magyar adófizetőknek kell majd kifizetni. Minden pontosan úgy is történt, ahogy a szakemberek előre jelezték Lázárnak. A projekt leállt, a számlát a már megszerzett forrásokat visszaadva a magyar adófizetők állták.
Tehát: egy műszaki szempontból sürgető, évtizedek óta elavult, az egyik fő budapesti fejpályaudvar hosszú távú működőképességéhez szükséges beruházás leállítása valójában nem megtakarítást hozott, hanem még többlet költségvetési kiadással is járt, de mégis megtörtént. Csak azért is, nyilván, mert Budapest. Pedig ez aztán nem Budapestről szól: bár a fejlesztés Kőbánya és Rákosmente lakóinak közvetlenül is fontos lenne, az agglomerációs vasúti közlekedés versenyképessége miért pedig az egész fővárosnak, de mégiscsak az egész országot érinti. Tegnap mindenki megtapasztalhatta.”
Szerző
Friss
- Lázár-tesztember szájával arról ‘érdeklődik’ a regnáló, hogy mit szólna a nép a halálbüntetés bevezetéséhez
- Orbán szerint van, amiben még Gáspár Győző is okosabb nála – Csak nem érik egy újabb miniszterelnök-tanácsadói fizetni valónk?
- Havas Henrik leleplezte a Nemzeti Sport hazugságát
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára
- Szijjártó közszolga elmondta, hogy mit kell tennie a magyar nagykövetnek, hogy kirúgja
- Piktorra fel! – Havas Henrik, a gyilkos szatíra mestere