Bulvár
Felfüggesztett börtön és pénzbüntetés a fogolybántalmazó börtönőröknek

Csak egyes vádpontokban találta bűnösnek a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa azokat a börtönőröket, akik bántalmaztak egy fogvatartottat 2022 augusztusában egy büntetés-végrehajtási intézetben.

Kik ők?
A vádlottak az eset idején a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben teljesítettek szolgálatot. Az elsőrendű vádlott százados mint biztonsági tiszt, a másod-, a harmad, a negyed- és az ötödrendű vádlot mint körletfelügyelő. A hatodrendű vádlott biztonsági felügyelő, a hetedrendű szakápoló volt.
A fogvatartott 2022. április 1-jén került az intézetbe, ahol augusztus 9-én jelezte, hogy orvosi ellátásra lenne szüksége. A szakápoló megvizsgálta a férfit, és azt állapította meg, hogy valószínűleg szimulál, ezért felszólították, hogy ezt hagyja abba. A férfi ezen feldühödve megtámadta az egyik őrt – a harmadrendű vádlottat -, ezért testi kényszert kellett vele szemben alkalmazni. Ezt követően megbilincselték és az egészségügyi körletbe kísérték, az ügyészség szerint az őrök eközben bántalmazták.
Beszédes képek
A katonai tanács a büntetés-végrehajtási intézet kamerafelvételei alapján szerdán kihirdetett ítéletben megállapította, hogy a vádlottak egyike szándékosan megrúgta a sértett fejét, egy másik a bilincselés közben rálépett a hátára, egy harmadik pedig a lábára, és”e magatartások indokolatlanok voltak”. Megállapította ugyanakkor azt is, hogy a bántalmazást nem csoportosan követték el, hanem külön-külön,, így a vádlottakat a testi sértés vádja alól felmentették.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Az ítélet
Az elsőrendű vádlottat elöljárói intézkedés elmulasztásának vétségében mondták ki bűnösnek, ezért 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélték.
A másodrendű vádlottat hivatalos eljárásban részben társtettesként, folytatólagosan elkövetett bántalmazás bűntettében nyilvánították bűnösnek, ő 1 év – 3 évre felfüggesztett – börtönbüntetést kapott.
A harmadrendű vádlottat hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében, az ötödrendűt szolgálatban kötelességszegés vétségében, a hatodrendűt pedig hivatalos eljárásban, társtettesként elkövetett bántalmazás bűntettében mondták ki bűnösnek. A harmad- és az ötödrendű vádlottat megrovásban részesítették, a hatodrendűt 200 ezer forint pénzbüntetéssel sújtották.
A másod-, a harmad-, az ötöd- és a hatodrendű vádlott és védőik fellebbezést jelentettek be. Az ítéletet a negyed- és a hetedrendű vádlott és védőjük tudomásul vette.
(MTI)
Szerző
Friss
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel
- Megölték az Unitravel-t – vélekedik a csődöt jelentett utazási iroda
- Friss: megbénult a Keleti pályaudvar – az utasok tájékoztatás nélkül vesztegelnek a vonatokon – Frissítve!
- Ilyen az, amikor Nagy Márton minisztériuma fellép az áremelés ellen: két hónapja ismét gyorsul az éves infláció