Banánköztársaság
Fertő van? – Ez kellett? – No ugye, hogy nem!
Az írástudó feladata nem az, hogy tévedhetetlenül kinyilatkoztassa, mit kell, vagy ki a valódi. Nem is propagandista, hogy szajkózza, kire kell szavazni. A magam részéről megelégszem azzal, ha néhány mondatomon elgondolkodnak az emberek.
Nőjjünk fel!
Kiskorúsította már az országot épp elég silány gazember, de kiskorúnak lenni nem kötelező. Nőjjünk fel! Retusáltak és megmételyeztek már szinte minden értéket itt. Pèldául a tiszteletet, a becsületet. Árucikk a barátság is. Függőség, érdek. Mi magyarok gyakran a tudatunkban és nem a tetteinkben kergetjük a népet eláruló hatalmasokat és hatalmakat. Fertő van? Az. Ez kellett? No ugye hogy nem. Az emberek emlékezete felturbózva szelektív, talán azért is, mert sokaknak kellene szemen köpniük magukat a múltjukért, a cselekedeteikért, a szavaikért. De ezt hogy is tehetnèk, ha kèptelenek szembenézni önmagukkal?
Könnyebb így nekik, hisz gyávák.
Tök mindegy, hova állnak éppen, és mit szajkóznak. Tegnap ezt mondták, holnap majd az ellenkezőjét. S habzik a propagandista és általában az emberek szája, ha valaki nem felejt. Néhai, szeretett és tisztelt barátom, Furmann Imre a halála előtt mondta befejezetlen filmünkben, hogy ki kell tartani az emberségben. Akkor is, ha megaláznak érte. Nekem ez a mércém.
A méltósággal hozott döntéseink erősebbek az úri lócsiszárok sárdobálásainál, tolvajlásainál. Tudni kell nemet mondani a rosszra. Érvekkel, tényekkel. Bűn büntetlenül ugyanis nem marad. S hogy erre mikor kerül sor? Ez rajtatok, rajtunk áll, gondolkodó Barátaim.
Szerző
