Fesztbaum Béla: a megbélyegzés, a gyűlölet ott marad velünk, beleég a mindennapjainkba

Fesztbaum Béla Jászai Mari-díjas színművész több mint húsz éve a Vígszínház tagja. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen közben doktori fokozatot szerzett. Most Ibsen Rosmersholm című drámáját rendezi a Rózsavölgyi Szalonban. A darab Norvégiában játszódik, az 1880-as évek végén, kampány- és választási időszakban. A konzervatív és szabadelvű politikai szekértáborok harcába beleroppan az ország, kettészakad a társadalom. A morális romlottság látlelete a magyarországi választás előtt is aktuális. A színésszel a 168 óra című hetilap készített interjút.

Kegyetlen éleslátás

Fesztbaum kiemelte, a kétezres évektől tart Ibsen újra-felfedezése, nemcsak nálunk, hanem a nemzetközi színházi életben is. Ibsent a modern polgári dráma megteremtőjének tekintik, noha ő kegyetlen éleslátással leplezte le ennek a világnak a hazugságait:

„Drámái gyakran, mint a Rosmersholm is, polgári szalonokban játszódnak, látszólag teljesen rendezett polgári családokat mutatnak be. Ám mindig kiderül, hogy a felszín alatt valami nagyon nincs rendben. A szereplők súlyos bűnöket titkolnak el, és az elhallgatott múlt megmérgezi a jelenüket is. A múlttal való szembenézés, a magán- és közéletünk titkainak leleplezése ma is aktuális téma.”

Megemlítette, a darabot már akkor sem fogadta lelkesen a közönség, amikor 1886-ban bemutatták Norvégiában. Talán azért, mert a mű túl erősen kritizálta az akkori norvég közéletet:

„Az országban éppen választás zajlott, az első olyan választás, amely pártérdekek és pártpreferenciák alapján megosztotta a társadalmat. Polgárháborús légkör alakult ki, és Ibsen nem bánt kesztyűs kézzel egyik oldallal sem. A Rosmersholmban alapvetően két világnézet, két ideológiai tábor ütközik össze: a régi konzervatív értékek megkérdőjeleződtek, az új szabadelvű eszmék sem tudtak megerősödni. A két oldal megmondóemberei a nagy eszmék nevében valójában kicsinyes érdekharcaikat vívják. Azt hiszem, a dráma kíméletlen nyíltsága és bátorsága is hozzájárult ahhoz, hogy később is ritkán tűzték műsorra. „

Magánélet ellen szedjen politikát!

Hangsúlyozta, Ibsen mesterien mutatja meg, hogy minden szereplő a magánéleti válsága elől menekül és törekszik közéleti megmondószerepre:

„A két oldal képviselői erkölcsi romlottságukban teljesen egyformák. Ibsen azzal szembesíti a közönséget a választás előtt: ilyen szörnyű állapotok között élünk, ez a választék! De a dráma nem elsősorban a politikai választásról szól, s főleg nem a pártpolitikairól. Inkább arra kérdez rá: milyen életlehetőségeket választhatunk? Létezhet-e társadalmi megújulás, ha saját személyes múltunkkal nem nézünk szembe? Miért válunk alkalmatlanná arra, hogy a kivívott szabadságunkkal élni tudjunk? Ibsent az is izgatja, hogy a filozófiakönyvek klasszikus eszméi egyáltalán átültethetők-e gyakorlati politizálásba. Vagy önző érdekek mentén szerveződő csoportok használják fel a tiszta eszményeket? Az utcai politizálás színpadán a gyűlöleten kívül mi maradhat nekünk? Ha végignézünk a huszadik századi történelmünkön, láthatjuk, a fennkölt eszmék hogyan váltak pusztító ideológiákká.”

Kitért arra is, hogy a darabválasztásnál fontos szempont volt a jelenünkkel való párhuzam is. Szívből reméli, hogy ez a 19. századi klasszikus a Szalon intim színházi terében kortársunkká válik:

„A színház tükröt tud tartani, ez a kötelessége. Radikális társadalmi változást egy színdarabtól nem lehet várni: nem lesz forradalom a színházban. De az előadás hozzájárulhat a tisztánlátáshoz, önmagunkba nézéshez. Egy kis személyes belső forradalmat előidézhet a nézőkben. Ibsen drámája arra is figyelmeztet, hogy a kimondott szóval vigyázni kell, a szavakban ugyanis nagy erő van, rombolni is tudnak. És a megbélyegzés, a gyűlölet ott marad velünk, beleég a mindennapjainkba.”