Kék fény
Fogház vár az Országos Roma Önkormányzat volt elnökére

Megromlott egészségi állapota miatt börtön helyett fogházban kell letöltenie a vesztegetés elfogadása miatt kiszabott négyéves szabadságvesztés büntetését Agócs Jánosnak, az Országos Roma Önkormányzat volt elnökének a Fővárosi Ítélőtábla csütörtöki, jogerős ítélete értelmében. A tábla ugyanakkor 260 ezer forintról egymillió forintra emelte az országos kisebbségi önkormányzati elnök első fokon megállapított pénzbüntetését.
Vesztegetés
A Fővárosi Ítélőtáblának a birosag.hu oldalon közzétett határozata szerint a vesztegetés elfogadásának bűntette miatt A. J. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a súlyosításért bejelentett ügyészi fellebbezést részben alaposnak találta, ezért a vádlottal szemben kiszabott pénzbüntetés összegét egymillió forintra emelte. Tekintettel a vádlott megromlott egészségi állapotára a négy év szabadságvesztés végrehajtási fokozatát azonban eggyel enyhébben, fogházban állapította meg. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta az ítélőtábla.
Az eljárás ezzel jogerősen befejeződött.
30 milliót kért a lemondásáért
A tábla emlékeztetett arra, hogy a vádlottat a 2023. novemberi elsőfokú ítélettel kétrendbeli hivatali vesztegetés elfogadása miatt mondták ki bűnösnek.
Azt írták: A.J. az egyik országos nemzetiségi önkormányzat elnökeként két képviselőtársának is felajánlotta, hogy 30 millió forint ellenében lemond elnöki tisztségéről. Emellett azt is vállalta, hogy közbenjár a korrupciós pénzt kifizető képviselő elnökké választásáért.
Megemlítették, hogy a vádlott az elsőfokú tárgyaláson elismerte bűnösségét.
A közlemény szerint:
a másodfokú eljárásban a Fővárosi Ítélőtábla a közbizalommal súlyos visszaélésként értékelte, hogy az elnök megélhetési forrásként tekintett tisztségére. Nyerészkedni próbált, ahelyett, hogy nemzetisége érdekeit szolgálta volna – emelték ki. Emiatt a másodfokú bíróság a vádlott megromlott egészségi állapota ellenére sem enyhítette a szabadságvesztés időtartamát, csak annak végrehajtási fokozatát
– írták.
A pénzbüntetés súlyosítását azzal indokolták, hogy az ügyhöz készült környezettanulmány szerint a vádlott az átlagot jelentősen meghaladó színvonalú körülmények között él.
Szerző
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…