Évzáró jegyzetében Szanyi Tibor a történelem elmúlásáról és a honi celebvilágról egy füst alatt értekezik.
A 2023-as évet, mint általában az éveket, az újságírók, a politikusok, a vállalatvezetők, az iskolaigazgatók és még oly sokan, értékelik, elemzik. Ebben az évben valamilyen formában...
Márpedig Lánczi Tamás igencsak megfelelő ember – ezt már sok helyen igazolta. Nyilván alkalmas lesz az új idők új dalaihoz igazított “ÁVH” irányítására is. Azt gondoltam,...
Ne zavarja a nőket az, hogy kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Inkább örüljenek, hogy szülhetnek gyereket – ezt nyilatkozta Novák Katalin még családügyért felelős tárca nélküli...
A BM társadalmi egyeztetés bocsátotta az egészségügyi szakdolgozók bérfejlesztésének, részleteit. Ebben szerepel egy táblázat, amely az egészségügyi szakdolgozó munkakörének kiemelt fizetési osztályba történő besorolását mutatja be...
Nem áll szándékomban Balog Zoltán református püspök teológiai ismereteivel foglalkozni, de az önbizalomtól duzzadó felkészületlenség nem tesz jót senkinek: sem annak, aki az ostobaságait hangoztatja, sem...
Rájöttem, hogy romlik a memóriám. Kezdem elhinni, hogy 74 évesen az ember mást se csinál, csak hülyül, de eddig úgy voltam vele, hogy reményeim szerint, ez...
Gábor György vallástörténész legutóbbi bejegyzésében alaposan leszedi a "keresztvizet" Balog Zoltán református püspök, egykori "mindenminiszter" szövegéről, amelyben Jézusról (is) gondolkodik.
Herényi Károly, az MDF politikusa új oldaláról mutatkozik be, elmondása szerint ő ugyan nem vicces alkat, de abban hisz, hogy a diktátorok egy dologtól biztos félnek,...