Elhunyt Török Ádám, a magyar progresszív-blues-rock egyik legfontosabb formációja, a Mini alapítója és frontembere. Halálát fia, Török Dániel jelentette be kedden Facebook-oldalán.
Pottyondi Edina már többször kihúzta a gyufát a kormánypárti szavazóknál, politikusoknál és azok vazallusainál.
„…mazochizmus van bennem, amiért rendre meghallgatom a miniszterelnök pénteki igehirdetéseit, s elszörnyedek a selejtes mikrofonállványok “kérdésein”, amelyek rendre úgy fejeződnek be, hogy “ugye miniszterelnök úr”? Úgy...
Egyesek szerint kevés megosztóbb személyiség van a magyar politikai közéletben, mint a 2006-os őszödi igazság- vagy hazugságbeszéd okán – amelynek megítélését bízzuk az utókorra – elhíresült...
Vasárnap megkezdi a kereskedelmi áramtermelést a finnországi Olkiluoto 3 (OL3) atomerőmű, Európa legnagyobbika - jelentette be szombaton az üzemeltető társaság, a Teollisuuden Voima (TVO).
Pénteken elstartolt Európa első Jupiter-szondája, a bolygó jeges holdjait felderítő JUICE (Jupiter Icy Moons Explorer), amelynek elkészítésében magyar kutatóintézetek és cégek is közreműködtek.
Annak ellenére, hogy nem tudom dokumentálni ez egy minden részletében igaz történetet szeretnék elmondani Nostradamus-ról.
Illyés Gyula halálának 40. évfordulója és a költő, író, valamint felesége, Kozmutza Flóra 2002 óta védett síremlékének felújítása alkalmából tartottak megemlékezést.
Innovatív technológiával körforgalmat építettek Aszódon, újrahasznosított műanyag alkalmazásával - közölte a Magyar Közút Zrt.