Ha jól számolom, akkor majd egy tucat alkalommal volt ebben a ciklusban az Európai Parlament napirendjén az úgynevezett „magyar-ügy”, vagyis a magyarországi jogállamiság, pontosabban a Fidesz-kormány...
Meglehetősen sok gondolkodó fejtett ki ahhoz hasonló véleményt, mint amit Széchenyi Istvánnak is tulajdonítanak (állítólag helytelenül), miszerint minden nemzetnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel. Néhányan még...
Magyarországot 14 évvel ezelőtt egy olyan bán*talmazó ejtette foglyul, aki először csábít, teszi a szépet, reményt ígér, sőt elhalmozza áldozatát mindenféle jóval: nemzeti büszkeséggel, gyógyírral a...
Perintfalvi Rita arról írt a közösségi oldalán, hogy nem szűnik a református egyházon belüli elégedetlenség annak kapcsán, hogy a kegyelmi ügyben felelős püspök, azaz Balog Zoltán,...
„A Skatulya-albumsorozattal igyekszem a legkísérletezőbb, legszélsőségesebb hangzásokat próbálgatni, aztán a legjobbakat leválogatom, s végül egy összefüggő sztorivá igyekszem formálni a lemezen.” – ajánlja Azahriah új 8...
Bár folyamatos kampányban kényszerülünk élni a Fidesz-uralom kezdete óta, de az “igazi” kampány csak most kezdődött. E hatalom-kampány első eleme a “szuverenitásvédelmi izé” fölbukkanása – szinte...
Gőzerővel folyik a NER-ből kiugrott Magyar Péter lejáratására irányuló kampány, és erre eddig több százmilliós nagyságrendben költött a kormány és a Fideszhez közeli média – mellesleg...
Az infravörös fűtési technológia forradalmasította az otthonaink, munkahelyeink és közterületeink fűtését, mivel hatékony, költséghatékony és kényelmes fűtési megoldásokat kínál. Mivel az ilyen fűtési rendszerek iránt egyre...
Emlékszem, évtizedekkel ezelőtt Párizsban a Musée d’Orsayba mentünk. Ez mégiscsak a művészek, művészetek városa. Elsőre megdöbbentem, hogy valóban egy volt pályaudvar nyújtja a hátteret a csudálatos...