Kerítésen innen
Gyárfás Tamás szerint személyiségétől idegen az erőszak – A Fenyő-gyilkosság anatómiája

Tagadta bűnösségét a Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberöléssel megvádolt Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezető a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésén kedden.
Fenyő János médiavállalkozót
1998-ban ölte meg Budapesten Jozef Rohác, aki az emiatt kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti.
Az ügyészség jelen eljárásban azzal vádolja Gyárfás Tamást, hogy ő bízta meg az azóta már más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást és Tasnádi Pétert Fenyő János megölésével, és Portik Tamás meg is szervezte a gyilkosságot. Emiatt Portik Tamás ellen is folyamatban van perújítási eljárás, amelyet egyesíthetnek a Gyárfás Tamás ellen folyó eljárással.
Az előkészítő ülésen röviden ismertetett vád szerint Fenyő és Gyárfás között az 1990-es évek elején üzleti, elszámolási viták, hatalmi harc robbant ki az RTV Újság és a Nap TV miatt. Perek indultak, nyilvánosan fenyegették egymást a felek, Fenyő terhelő adatokat próbált gyűjteni Gyárfásról, és lejárató cikkeket íratott róla a Népszavában.
Emiatt Gyárfás Tamás elhatározta, hogy megöleti riválisát.
Előbb Tasnádi Pétert bízta meg azzal, hogy 12 millió forintért végezzen Fenyő Jánossal. Tasnádi Péter ebből 6 milliót meg is kapott, de nem teljesítette a megbízást, ezután fordult Gyárfás Tamás Portik Tamáshoz, hogy ölesse meg Fenyőt.
A vádhatóság 52 tanúval, okiratokkal, szakértőkkel és „legfőképp” a Portik és Gyárfás közti, Portik által rögzített hangfelvételekkel kívánja bizonyítani a vádlott bűnösségét – közölte az ügyész.
Ezután Gyárfás Tamás felolvasta az előkészítő ülésre készített védekezését, amelynek lényege, hogy az ügyészség feltételezése abszurd, az ő személyiségétől idegen az erőszak. Fenyő Jánossal fennálló lényeges nézeteltérései pedig már több mint egy évvel a gyilkosság előtt lezárultak, ezért nem is állt érdekében megöletni riválisát.
Leszögezte: nem ismeri be bűnösségét,
mert nincs mit beismernie. Sem Portik Tamást, sem Tasnádi Pétert, sem senki mást nem bízott meg gyilkossággal – fűzte hozzá.
Gyárfás Tamás több mint egyórás védekezésében arra is felhívta a figyelmet, hogy Tasnádi Péter éveken át teljesen mást mondott a történtekről, az inkriminált hangfelvételekkel pedig Portik csapdát akart állítani, zsarolni akarta őt, továbbá az 515 perces hosszúságú, 2003-2004-ben készült felvételeken 3551 kihagyás, illetve számtalan, nem érthető részlet van, ezért nem lehet alkalmas bizonyíték.
2020. februárjában lesz a következő tárgyalás
Mint mondta, azért nem fordult a hatóságokhoz, mert félt a bűnözők bosszújától.
Gyárfás Tamás ügyvédje az előkészítő ülésen indítványozta a tanúkénti meghallgatását mások mellett Pintér Dezsőnek, a TV2 volt elnökének, Németh Péternek, a Népszava volt főszerkesztőjének, Pallagi Ferencnek, a Blikk volt főszerkesztőjének és Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyésznek, továbbá kérte többek között a hangfelvételek kirekesztését a bizonyítékok közül.
A törvényszék jövő februárra tűzte ki a következő tárgyalási napokat, akkor folytatják Gyárfás Tamás meghallgatását.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!