Kerítésen túl
Gyilkos tornádó pusztított
Az Egyesült Államok Oklahoma államában négyen meghaltak és legkevesebb 100 ember sérült meg tornádók miatt – közölték a helyi hatóságok vasárnap, miután pénteken Nebraska és Iowa államban okoztak rendkívüli károkat szélviharok.
Szinten teljesen megsemmisítettek épületeket
Az Oklahoma államot sújtó tornádók több településen szinten teljesen megsemmisítettek épületeket. A legsúlyosabb károkat Sulphur kisvárosban okozta a forgószél, amely a belváros nagy részét letarolta. Egy halálos áldozatot egy helyi bár romjai között találtak.
Kevin Stitt, kormányzó a helyszínen „hihetetlen pusztításként” írta le a látványt, és arról is beszámolt, hogy csak a településen 30 ember sérült meg, az állam teljes területén pedig mintegy 100 embert kellett sérülések miatt ellátni, amelyeket a visszahulló törmelékek, vagy összedőlő épületek okoztak.
Négy halott
Holdenville városban két ember vesztette életét a forgószél miatt, ami ott tucatnyi házat döntött romba, míg a negyedik halálos áldozatot egy autópálya közelében érte szerencsétlenség, hogy pontosan miként, azt egyelőre nem közölték.
A tornádók mellett a viharral járó heves esők további károkat okoztak, és mintegy 20 ezer háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás.
Oklahoma államon kívül, ahol összesen több tucat helyen alakult ki tornádó, Texas, Kansas, Missouri, Arkansas államokon is heves esőkkel vonult át a viharzóna szombaton és vasárnap.
Pénteken Nebraska és Iowa államban okozott súlyos károkat a viharos időjárás, számos helyen tornádókkal. A Nebraska állambeli Omaha közelében okozta a legnagyobb pusztítást a vihar, ahol számos lakóház semmisült meg, valamint egy üzemépület is részben összedőlt, ahol 70 ember tartózkodott. Az illetékesek „csodával határos szerencsének” mondták, hogy senki nem halt meg, és csak három embert kellett ellátni sérülésekkel.
Kormányzók a „terepen”
Nebraska és Iowa kormányzója is államának a katasztrófa sújtotta területére látogatott, és mindketten bejelentették, hogy a károk felszámolásához és az újjáépítéshez a szövetségi kormány segítségét kérik.
A meteorológusok szerint a Nebraskában kialakult legerősebb forgószél helyenként 250 kilométeres óránkénti sebességet meghaladó széllökésekkel haladt.
Szerző
Friss
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb