Bulvár
Gyilkosság Csornán – Megöltek egy vállalkozót
Családtagok jelentették be, hogy nem tudnak kapcsolatba lépni a csornai vállalkozóval. Rendőrök törték rá az ajtót. Megölték.
Családtagok jelentették be, hogy nem tudnak kapcsolatba lépni a csornai vállalkozóval. Rendőrök törték rá az ajtót. Megölték.
Szurkálás
Állampolgári bejelentést követően a rendőrök április 2-án 15 óra 45 perc körül egy csornai lakásban egy 39 éves férfit holtan találtak. Az esettel kapcsolatosan felmerült a bűncselekmény gyanúja. A helyszíni szemle és az adatgyűjtés még tart – közölte honlapján a rendőrség vasárnap.
Úgy tudjuk, írta az esetről a Kisalföld, a 39 éves férfit leszúrták. Az áldozat tehát albérletben lakott Csornán, egy helyi vállalkozás résztulajdonosa volt. Információink szerint a környékbeli térfigyelő kamerák felvételeit is megvizsgálják a rendőrök.
A nyomozás során eddig beszerzett adatok alapján a bűncselekmény elkövetésével egy 21 éves debreceni lakos gyanúsítható. A férfi tartózkodási címéről ismeretlen helyre távozott, őt a rendőrség keresi. Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot adott ki ellene.
Segítsen aki tud!
Aki ismeri a férfi jelenlegi tartózkodási helyét, vagy arról érdemleges információval rendelkezik, személyesen a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságon, vagy a 06-96-417-329-es telefonszámon jelentkezhet. Névtelenség megőrzése mellett bejelentést tehetnek továbbá az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán.
A bűnüldöző szervek fentiekhez hasonló felhívásai az esetek zömében sikerre vezetnek, és a keresett személy elfogásával végződnek.
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is