Banánköztársaság
Gyógyszerész- és gyógyszerhiány – Az Orbán-kormány újabb merényletre készül az egészségünk ellen
Miközben Magyarországot is, ahogy a világ egyre több államát, drámai gyógyszerhiány sújtja, a magyar kormány veszélyes látszatintézkedések mögé bújik.
Miközben Magyarországot is, ahogy a világ egyre több államát, drámai gyógyszerhiány sújtja, a magyar kormány az annyit emlegetett „szuverén, nemzeti” megoldás keresése helyett újabb orosz rulettre készül az egészségünk ellen.
Előzmény
A gyógyszerészi kamara már 2020 elején komplett javaslatcsomagot adott le az akkori Emberi Erőforrások Minisztériumának, amely álláspontjuk szerint érdemben javíthatta volna az egészen kis települések gyógyszerellátását, beleértve azokét, ahol nincs semmilyen működő gyógyszertár. A megoldások között szerepelt a mozgó fiókgyógyszertárak, a házhoz szállítás és az úgynevezett „gyógyszerszoba” létrehozása is. Erről azonban az EMMI semmilyen tárgyalást nem folytatott a kamarával – idézi fel a kamara több, mint egy évtizedes álláspontját a hvg.hu.
„Derült égből gumibot”
„A kormány szerint nincs elég szakember, ezért úgy módosítanák a szabályozást, hogy ha a szakasszisztensnek kérdése van, akkor „hír- vagy távközlési eszközön” kérdezhetne a patikustól.”
Minden világos, Orbán Viktor és köre, miután hozzá nem értéssel, lustasággal, nemtörődömséggel alig több mint tíz év alatt lenullázta, lepusztította ezt az ágazatot is akárcsak az teljes egészségügyet, oktatást és sorolhatnánk, még most sem a gyógyszerész- és gyógyszerhiány felszámolására törekszik, inkább képletesen szólva odaszorítja a revolver a legkisebb települések minden egyes lakójának halántékához.
Kinek jó ez?
„A tervezet megvalósulása elsődlegesen a gyógyszertári láncoknak kedvező (minél nagyobbak, annál inkább), holott a javaslat elvileg a vidéki gyógyszerellátás terheit akarja csökkenteni”
-olvasható a gyógyszerész kamara elnökének már idézett írásában. Vagyis szó sincs a legkisebb falvak megsegítéséről, a tervezet azon kívül, hogy a legnagyobb láncok tulajdonosait újabb előnyhöz juttatja, csak azt a célt szolgálja, hogy segítségével a kormány, jó szokása szerint, lerázhassa magáról a felelősséget, mint kutya a vizet.
Nincs egységes koncepció
Ugyanaz a kormány, amelyik alig egy éve statáriális gyorsasággal betiltotta a gyógyszerek házhozszállítását, mondván félő, hogy a szakképzetlen futárok bajt okoznak, most a szakemberhiányra panaszkodva olyan emberekre bízna egyes kis gyógyszertárakat, akiknek még az alapfokú képesítésük sincs meg. Arról ne is beszéljünk, amit az elnök is felvetett, hogy miként jutnak el majd azok a gyógyszerek a betegekhez, amelyeket csak szakképzett gyógyszerész adhat ki, és ezzel még közel sincs vége azoknak a szigorúan szakmai kérdéseknek, amelyeket a kormány újabb végiggondolatlan „megoldása” ránk zúdít.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Trump megfűzte Putyint, hogy segítsen megállapodni Teheránnal – Cserébe….
- Megvan, hogy ki irányítja ezentúl az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségét
- Szegény fotós előre szaladt, hogy lekaphassa az érkező loholót? – érdeklődött egy kommentelő Szijjártó újabb szaladgálásával kapcsolatban
- A három legcélirányosabb női csillagjegy
- Döntsön, hogy jó hír-e, hiszen Ön fizeti: a Rogán-minisztérium levédeti a ‘jó hír’ szópárt
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’