Párizs 2024
Gyulai Zsolt MOB elnök az olimpiáról: százszor jobbat tudnánk csinálni
Gyulai Zsolt látványosan, a név kimondása nélkül ugyan, de kalapot emelt Orbán Viktor olimpia-mániája előtt, amikor interjút adott a miniszterelnök kedvenc lapjának. Véleményét ugyan nem tudta igazolni, de azért belemondta a „légtérbe”-
A megnyitó „dicsérete”
Ne keverjük össze a megnyitóünnepséget az olimpiával
– mondja az elnök. „Tehát előbbi lehetőség egy-egy országnak, hogy megmutassa önmagát. Ezt a szervezőbizottság rendezi, hallottam, hogy sokan azt mondták, nem is nézik ezt az olimpiát, mert milyen volt a megnyitóünnepség. Ezzel egyetértek, nem megbántva senkit, de ettől függetlenül a sport az sport. Akivel beszéltem, akár francia sportolókkal, sportvezetőkkel, ők is azért – ha enyhén szeretném kifejezni magam – meglepetéssel nézték a megnyitóünnepséget.”
Milák Kristóf kontra úszósport
A Milák-ügyet érintve arról beszélt az elnök, hogy a verseny után jön a komoly értékelés, mert:
„Érdekes kérdés, hogy Milák Kristóf a tradicionális, hagyományos magyar edzésmódszerek alapján készül vagy teljesen más utat jár. Szerintem ő teljesen más utat jár, hiszen világklasszis a saját számában. Ez kérdés lesz a magyar úszósporton belül, mert az látszik, hogy úszásban is, amikor ilyenkor már érmeket gyűjtöttünk, és mindig volt egy-egy olyan versenyzőnk – Hosszú Katinka, Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina –, olyan bajnokok, akik ilyenkor már régen begyűjtötték az aranyérmeiket. Most azt látjuk, hogy például még döntőbe sem jutunk ezekben a számokban.”
Ezt követően Gyulai Zsolt belecsapott a honi olimpia gondolatkörébe:
„Nyilvánvaló, hogy minden egyes sportágnak el kell gondolkodnia azon, hogyan tovább. Hiszen ha abban gondolkodunk – és én ebben gondolkodom természetesen –, hogy valamikor Magyarországon olimpiát rendezzünk, akkor alapvető változtatások szükségesek ahhoz, hogy amikor odaérünk, akkor nagyon sikeres csapatunk legyen.”
Ez Franciaország, ez Párizs
„De kérem azt, hogy a sportolókat, a sportágakat, a nemes versengést, a fair play szellemét nézzék, mert egyébként a versenyek fantasztikusak, a történelmi helyszínek, például a vívás a Grand Palais-ben, egészen elképesztő. A szervezés és az egész, ami mögötte van, kérem, ne bántsanak érte:
százszor jobb olimpiát tudnánk csinálni. Szervezésben, transzportban, szállásban, megközelítésben és a helyszínekben is. Ebben teljesen magabiztos vagyok.
De ez Franciaország, ez Párizs – egyébként csodálatos, hogy száz év után visszatért ide az olimpia. Ennek ellenére rettenetesen vegyes a kép, de teljesen mindegy, a történelemkönyvekbe, aki bekerül, bekerül. Mindegy, milyen volt a kaja az olimpiai faluban, hogy kemény volt az ágy, vagy hogy rossz volt a megnyitóünnepség. Ha tehenek potyognak az égből, a feladatot akkor is teljesíteni kell, és csak a versenyszámra szabad koncentrálni.”
Gyulai Zsolt a párizsi magyar követségen adott interjú során igyekezett egyszerre, egy szájból hideget és meleget is fújni, ezzel is hiteltelenítve mindazt a fontos dolgot is, amiről a kormány terve melletti hűségnyilatkozat mellett beszélt.
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….