Sport
Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába a floridai Fort Lauderdale-ben.
„Hálás vagyok”
„Azzal, hogy az Úszó Hírességek Csarnokának tagjai közé választottak, a 2024-es évem nagyon kerek lett. Hálás vagyok ezért a megtisztelő tagságért”
– írta közösségi oldalán a 35 éves Gyurta.
Hozzátette, idén született meg a lánya, majd átélhette a párizsi olimpia legszebb pillanatait, a beiktatással pedig felkerült a korona a pályafutására.
A 35 éves úszó négy olimpián szerepelt, Athénban ezüst, Londonban aranyérmet nyert 200 méter mellen. Szerda óta ő az elnöke a Magyar Olimpiai Akadémiának.
Csepegtetve
Gyurta Dániel olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó. Az egyik legsikeresebb magyar mellúszó. Öccse, Gergely, szintén válogatott úszó.
Már 13 évesen ő tartotta 200 méter mellen a 16 éves korosztály csúcsát (2:16,58). 2002-ben minden távon döntős lett mellúszásban az ob-n. 200 méteren második lett. A 2003-as vb-n 200 m gyorsúszásban 65. lett. 200 méter mellen az elődöntőbe jutott és a 14. helyezett lett. Ebben az évben négy aranyérmet nyert a rövid pályás ob-n. 2004-ben megszerezte első hazai bajnoki aranyát 50 méteres medencében is.
A többi már sporttörténelem.
Szerző
Friss
- Így egyél, ha hallgatsz a horoszkópodra – nyárzáró gasztrotippek csillagjegyekre bontva
- Hogyan védhetjük meg Orbániát?
- Mennyi az annyi? – Hőmérő a habok között – hogyan mérik a Balaton és a világ vizeinek hőmérsékletét?
- A kormányzati komédia lassan eléri a megye 3-as focimeccsek színvonalát – kommentelték az Orbán-oldal Dopeman-telenítést – Frissítve!
- Az elátkozott hitelért most már tartják a markukat
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik? – Frissítve!
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot