Ha az ember gazdag, én az vagyok – Két férfi és kétszer három tétel

Két férfi jár a fejemben, két férfi, akik a Föld más-más sarkán élnek, az egyik az irodalomhoz kötődik, a másik a természettudományokhoz. Személyesen, sajna, egyikükkel se találkoztam, de most ők az én fejemben egymásra találtak.

Krausz Ferenc a BME-n

Az egyikük Benjamin Labatut író, 1980-ban Hollandiában született, és Chilében él, alkot. A másik Krausz Ferenc fizikus, 1962-ben Magyarországon született, és Németországban kutat, dolgozik. Eredményeit 2023-ban Nobel-díjjal ismerték el.
Ha az ember gazdag, én az vagyok, akkor több, különböző, érdekes barátja is van. Nekem van egy olyan, aki ha különleges könyvet olvas, megveszi a barátainak is. Így megkaptam Labatut, Neumann Jánosról írt életrajzi könyvét. De van olyan is, aki ha érdekes előadásról hall, szól nekem is: menjünk együtt. Így elmehettem Krausz Ferencnek a Budapesti Műszaki Egyetemen tartott előadására.
A könyvet, amelyet őszintén szólva biztosan nem veszek meg, így olvashattam el. Ez is Neumannról szól, gondoltam előtte, az ő életét ismerem, még ha kicsit más oldalról mutatja is be, annyi más izgalmas emberről tájékozódhatnék. No meg a Neumann év, nyilván a kevés ötlettel rendelkező szerzőnek ez jó lehetőség…. – gondoltam tudatlanul.

Két matektanítvány közt elkezdtem olvasni….

De ha már a kezembe nyomták, és pár napig ott ült az íróasztalom sarkán, két matektanítvány közt elkezdtem olvasni….
Krausz Ferenc előadása érdekelt, de úgy gondoltam, egy friss Nobel-díjas a tudomány fellegváraiban jár, így természetes, ha olyan szaknyelven beszél, amiből majd keveset értek.
Labaut könyve három részből áll. Természetesen: előjáték, főtétel és befejezés, vagy inkább az elért eredmények sajátos, jövőnkre is kiható érzékeltetése. Az előjáték Paul Ehrenfestről szól, mindjárt azzal a brutális momentummal kezdve, hogy a neves fizikus megöli szellemi és testi fogyatékos kamasz fiát, megóvva őt a várható borzalmaktól, s aztán saját magával is végez. Mindez az 1930-as évek. Ez elég ahhoz, hogy aki nem tudta, mi volt a német fasizmus, az is megjegyezze, megértse, ott a kiszolgáltatottakat gond nélkül „eltüntették”. Persze Ehrenfestre nem ezért kell emlékezni. Einstein és Oppenheimer és még sok tanítványa fantasztikus fizikatanárnak tartották, és munkássága kapcsolatot teremtett az atommechanika és a statisztikai mechanika között, jelentős mértékben hozzájárulva a kvantumfizikához. 53 évesen halt meg.

Krausz előadásán majd ezren voltunk hallgatók

Az előadása három részből állt. Bevezetőként- tanárai elismerése, majd az eddigi eredményei és a záró, a főtétel, a „vajon mindez mire lehet jó az emberiségnek?” kérdésre a válasz.
A tudós legfontosabb feladata, hogy jó kérdéseket tegyen fel, és azokra keresse a választ – indította előadását Krausz, Rubik Ernőre hivatkozva, akitől ezt tanulta. Majd köszönetet mondott tanárainak, név szerint említve Simonyi Károlyt a BME-ről , Marx Györgyöt az ELTE-ről és Bécsből is több kiváló tanárát, mert a tudása, a tudásunk nekik köszönhető.
Labaut könyvének második része, megvallom, zavarba hozott. Visszaemlékezések Neumannra. A Fasori Gimnáziumból a tanára, egy külföldi vendégtanár, aki meglepődik az iskolás fiú ritka képességein, az öccse… No, itt egyszer csak rájöttem – kicsit késve talán –, hogy nem lehet mindenki ilyen olvasmányos stílusú! Igen, másképpen történt: egy csodálatos író, rengeteg szakmai anyag összegyűjtésével Neumann Jánosról, az őt körülvevő emberekről, válhatott képessé, hogy feleségei és kollegái, barátai és tudóstársai, no és lánya visszaemlékezéseit olyan hűen, részletesen és olvasmányosan megírja. Pontosabban megérezze, megértse, átérezze, mit tudtak s talán gondoltak, és aztán mindezt sokféle stílusban elmesélje. Hallgatva, pontosabban olvasva őket, megértettem, nehéz lehetett a feleségének, a lányának lenni. Lenyűgöző tudós volt, aki figyelt az emberekre, izgalmas lehetett vele dolgozni, és szeretett élni, közben nagyon nehéz lehetett ennyi tenni akarással és megvalósítandó tervvel, és oly korán halálos betegen. Apukám jutott eszembe, aki kamasz koromban azt mondta: az életben nagyon sok szerep van. Leszel feleség, anya, mérnök, barátnő, testvér, beosztott és főnők, és reméljük, alkotó ember és….

Végre megértettem

Labautnak köszönhetően Neumannt végre sok-sok szerepében szinte teljes emberként láthattam, és a bevezetőben leírt tragédiának köszönhetően megértettem, miért vett részt az atombomba fejlesztésében ő és a többi tisztességes tudós. Megértettem, hogy a számítástechnika megalapozójaként olyan eszközt adott a kezünkbe, embereknek, amellyel új képességekkel ruházott fel.
Krausz Ferenc megidézte fotókkal és legfontosabb eredményeikkel azokat a tudósokat, akik az atommagon belül az elektront felfedezték, meghatározták néhány tulajdonságát, majd az elektron hullámtermészetével foglalkoztak. Miközben megmaradt a titok: az elektronok hol, hogyan mozognak? Aztán ismertette, mi is az attoszekundum, a felfoghatatlan 0,000 000 000 000 000 001 másodperc. Az ilyen ultrarövid fényimpulzusokat lézer segítségével állította, állítja elő, s így képessé vált az elektronok mozgásának valós idejű megfigyelésére. Minderről, olyan közérthetően beszélt, hogy ott őt hallgatva úgy éreztem, mindent értek. Most kicsit zavartan bevallom: mégse tudom én mindezt hasonló részletességgel továbbadni. De az eredmény érthető, a természet, való világunk olyan apró elemeinek megfigyelésére, mérésére vált általa képessé a tudós, a kutató társadalom, ami eddig nem volt lehetséges. Ezek az apró részecskék nem tudományos ritkaságok, hanem a természet mindenhol fellelhető elemei.

És a két férfi filmje tovább forog.

A gondolatai a tudományos eredményei, az álmai velünk maradtak.

Labaut könyvének második része azzal zárul, hogy Neumann meghal, fizikailag. Tudjuk, hogy iszonyú tudást visz magával, de a gondolatai a tudományos eredményei, az álmai velünk maradtak. A harmadik rész a 21. század két izgalmas gotáblajáték-játszmáját írja le, de olyan, mintha mi is ott lennénk, sőt talán mintha az olvasó lenne a világ legjobb játékosa, aki a számítógép-programmal játszik. Először magabiztos, aztán zavart, mert nem a szokvány induló lépések jönnek… aztán megnyugszik, mert felépít egy koncepciót, de a gép pár lépés alatt tönkreteszi, mert másképpen „gondolkodik”, mint ahogy a többi – emberi – versenytárs szokott. Döbbenetes megélni, hogy játszol, versenyzel egy géppel, aki „megtanulta a szabályokat”, és tízezerszámra lefuttatva a játszmákat, megtanulta, megértette, mikor, hogy kell taktikázni. A go világbajnok – tíz éve az! – megtörli a homlokát, és elismeri: a számítógép ilyen bonyolult játékban is képes legyőzni az embert.
Az utolsó részben nincs szó Neumannról, de tudható, ebben hitt, hogy a számítógép képes lesz az embernél gyorsabban gondolkodni, és bonyolult feladatokat megoldani, hogy segítsen minket.

Krausz Ferenc megáll, elmosolyodik: záró tétel

De miért jó, ha tudjuk mérni ezeket az apró részecskéket? Tudják, hogy tüdőrákban milyen sokan meghalnak? olyanok is, akik nem dohányoznak. De a mostani szűrési lehetőségekkel – márha elmennek az emberek szűrésre! – csak későn lehet kimutatni a rákot. A tudósok tudják, hogy a vérünk tele van apró részecskékkel, amelyek információt hordoznak, csak olyan kicsik, hogy eddig nem tudtuk érzékelni, megmérni, értékelni őket. Célunk az, mondja Krausz, hogy a vérben a megbetegedések korai stádiumában megjelenő változásokat mérni tudjuk, olyankor, amikor az még kis befektetéssel felismerhető és gyógyítható. Azaz a Nobel-díjas kutatási eredmény az emberek gyógyulását szolgálja.

Így fut két férfi más és más filmje egymást váltogatva a fejemben.

Ezeket olvasta már?