Connect with us

Kultúra

Ha eljő a Szentlélek! – Szentelt olajjal kent nyelvek orgiája

szentlélek
Megosztás

Pünkösd, az Egyház születés, a szentlélek a szentháromság végső elemének  eljövetele, az apostoloknak adott nyelvek és a gyógyítás tudománya, mind ez itt és most.


Szentelt olajjal kent nyelvek orgiája

” Bódító akácillat májusi vegetáció nélkül, könnyű zivatarok, Orbán napi fagyok, lankasztó hőség néha-néha: ilyen a politika pünkösdje.
Van nyelv is, tüzes és tüzetlen, de a magyar politika mostani pünkösdjében nem szállnak e nyelvek lelkes apostolok fejére. Nyalnak inkább. Kézfejet és lábfejet. A legnagyobb esetben is csak peregnek, mint a szélmalom. A nagy nyelvelőnek nincsen szüksége apostolokra, csak kézcsókolgató szolgákra és szentelt olajjal kent nyelvekre…”

– írta Ady Endre 1901 májusában ezeket az időtálló sororokat. Ma is, és a történelem során oly sokszor bújtak vallási köntös mögé a politika kufárjai, s használták politikai haszonszerzésre a Biblia sorait, vagy az ünnepeket.

Minek jött ide!?

Álszentek, lakájok, farizeusok minden korban akadtak, és ahogy Ady Pünkösdi hangulatában megfoghatatlan a Szentlélek, úgy a jelenünkben sem találjuk. Apostolok sem igen vannak, s ha köztünk járna a Messiás, talán még el is zavarnák: Minek jött ide!?
A 20. századi magyar történelemben a pünkösdöt ( mint számos más ünnepet) mindig az adott korszak meghatározó világképéhez igyekeztek igazítani a hatalomban lévők. 1939 pünkösdjén például parlamenti képviselőválasztást rendeztek hazánkban, és a Szentlélek eljövetelének ünnepét a fasiszta és náci ideológiának rendelték alá. Még abban a hónapban életbe lépett a második zsidótörvény.

A háborút követően, 1952-ig volt kétnapos ünnep a pünkösd, de 1954-től kikerült a a munkaszüneti napok, és az elfogadott ünnepek közül. A kommunista és a szocialista ideológiával összeegyeztethetetlen volt a keresztény szellemiség. Általánosan elfogadott volt a marxi gondolat, mi szerint ” a vallás, a népek ópiuma”. Az 1989-90-es alkotmányos fordulat után, az első elfogadott munkaszüneti nap a pünkösdhétfő volt. Az Antall-kabinet 1992-es döntése kapcsán számos vita zajlott arról, hogy a szekularizálódó világunkban milyen szerepe lehet a vallásoknak, és az egyházaknak. Mindenesetre a korábban évtizedekig kongó templomok szép lassan megteltek, és a korábban még mszmp-s pártemberek is egyre sűrűbben vetették magukra a keresztet. A pálfordulásokat a pozíciók leplezték és leplezik ma is.

A párt „szent lelkeinek” pillája sem rezdül

A 90-es évek elején még bőszen liberális Fidesz is hatalmas utat tett meg a ” Csuhások! Térdre imához!” és Jézust gúnyoló beszólásaitól napjainkig. A korábban szélsőségesen antiklerikális párt a hatalomba kerülve beemelte Istent az alaptörvényébe, és azt hirdeti, hogy a kereszténység védelmében cselekszik. A migránsozás, a sorosozás, a brüsszelezés, és minden, amit az elmúlt 9 év során tettek, állításuk szerint a keresztény értékek megóvását szolgálják. A „párt szent lelkeinek” pillája sem rezdül, ha a tudománnyal, az oktatással, a kultúrával, az egészségüggyel kell könyörtelenül elbánni. Keresztényi irgalmuk a hajléktalanokra, a nincstelenekre, az idősekre és a betegekre nem igen terjed ki. Illiberális államunkban a kereszténység unortodox és NER-kompatibilis. Nyilván az is mély vallási buzgalomról tanúskodik, hogy pünkösd előtt, a kormány első számú vadásza és kereszténydemokratája, a nevét adta a pornólegalizációhoz.

Egy szerethető ünnep

Ám maga az ünnep éppen ezért még inkább lehetőség a számvetésre, mert a Pünkösd arra emlékeztet, hogy a lelketlenség vagy az irgalmatlanság nem épít, hanem rombol. Krisztus tanítványai ugyanis nem politikai retorikához használták a jézusi szavakat – mint a mai politikusok többsége, akik átnéznek a társadalom problémái felett -, hanem a szeretet vallását hivatottak hirdetni. Ennek hitbéli megalapozottságához a Szentlélek ( görögül: Hagion Pneuma, latinul: Spiritus Sanctus) eljövetele ( ahogy azt Jézus megígérte nekik) megadta az erőt és felhatalmazást.
Kétségtelen azonban, hogy a pünkösd egyike azoknak az ünnepeknek, melyek megértése keresztény hívők, nem hívők, vagy más vallásúak számára nem egyszerű. Valljuk be, sokan a lélek fogalmával sem tudnak mit kezdeni, nemhogy a Szentlélek mibenlétét elemezzék.

Volt egyszer egy Kárpáthy Zoltán

A legtöbbeknek a pünkösd egy hosszú hétvégét, munkaszünetet jelent, és fogalmuk sincs arról, minek az ünnepe, és hogyan alakult ki. A népszokások, a pünkösdi király választás( Jókai Kárpáthy Zoltán regényében gyönyörűen ír róla) vagy a pünkösdi királyné virágos körmenete, szerethető látnivalók, és jó mulatságok, éppúgy, mint a régi római tavaszköszöntők hangulatát felelevenítő rendezvények, ahol sok virággal, növénnyel, énekkel, tánccal lehet ünnepelni. Ezeknek azonban nem igen van közük a vallási ünnephez.
A pünkösd név a görög pentakoszté (pentakosztész) szóból származik, mely 50 napot jelent, és arra utal, hogy a pünkösd 50 nappal követi a húsvétot. A keresztény világ a Szentlélek eljövetelét és az egyház születésnapját ünnepli ezen a napon.

Pünkösd a multikulti

Történéseit az Újszövetség részletesen leírja, azaz azt, miként szállt le a Szentlélek Jézus Krisztus mennybemenetele előtt a tanítványokra, és hogyan töltötte el őket a szeretet kegyelmével, és tette őket képessé arra, hogy kövessék Jézus missziós parancsát. A Szentlélek misztériuma egy nem hívő számára teljesen értelmezhetetlennek tűnik, hiszen a racionalitás oldaláról szinte megközelíthetetlen. Ábrázolása is több féle, pl. galambtól a lángnyelvig. Ami viszont világos és egyértelmű, hogy a korai kereszténység nem egyes népek kiváltsága volt, nem szólt a más vallásúak kirekesztéséről, hanem a szeretetet és az elfogadást hirdette. Ebben az értelemben nagyon multikulturális üzenet volt – és annak kellene ma is lennie – azaz nem a származás, a bőrszín, a gyökerek tesznek valakit kereszténnyé, hanem az, hogy elfogadja Isten kegyelmét és Jézus kereszthalálát, cselekedetei pedig irgalmasak és könyörületesek.

Vallásosság, és a hit nem törvényszerűen  fedi egymást

A kereszténység egyházzá intézményesülése során azonban hamar kiderült, hogy a vallásosság és a hit nem törvényszerűen fedik egymást. Az elmúlt több mint 2000 évben a kereszténység égisze alatt, a kereszténységre hivatkozva megszámlálhatatlanul sok bűnt követtek el.

A hit helyett az egó, a birtoklási vágy lett kenetteljes mázzal leöntve. Az emberek gyarlók, a pillanatnyi érdekek felülírhatják a tisztességet. A hatalomba jutáshoz, vagy annak megtartásához az egyház gyakran volt partnerre olyan politikai szereplőknek, akik cinkosan összekacsintottak velük, és kölcsönös érdekük volt az együttműködés. A lelkiismeret ezekben az esetekben ritkán szólalt meg. A bűnbánat nem egyszer árukapcsolásos „bűnbánattá” degradálódott. Talmivá és kirakattá.

Sávuot és Pünkösd

A keresztény pünkösd igazi üzenete tehát nem véletlenül mosódott el, hiszen könnyebb volt kitűzni a keresztény címkét, mint megélni a kereszténység mibenlétét. Ez utóbbiban ugyanis nincs helye a kirekesztésnek, a rasszizmusnak, az antiszemitizmusnak, vagy az idegengyűlöletnek.

Arról sem igen beszélünk, hogy a keresztény pünkösd előtt már jóval korábban, az ószövetségi zsidó népnél eredetileg aratási hálaadó ünnep volt a pünkösd, később pedig a mózesi törvény emléknapja lett, azaz a híres Sínai-hegyi törvényhozás ünnepe, amikor Mózes megkapta Istentől kőtáblán a törvényeket. Sávoutnat, a hetek ünnepének nevezik héberül ( mert hétszer hét nappal pészah után ünneplik). A 7 bibliai ünnep egyike, melyeket Isten rendelt el Izrael népének.

A hívő keresztények és a hívő zsidók egy olyan világban ünneplik most a pünkösdöt, ahol a gyűlölet, a megosztottság ma nagyobb úr, mint a lelkiismeret. Mégis, hívőknek és nem hívőknek adjon a pünkösd percnyi csöndet, egyszerűen átgondolni, mit is jelent a szeretet és a törvény. Ne pünkösdi királyok legyünk, mert abból akad már épp elég. Maradjunk egyszerűen csak Emberek.

Szerző

27 hozzászólás

27 Comments

  1. Miklós Ónódy

    2019.06.09 21:44 at 21:44

    Érdemes nyakon csípnünk Orbánt és bűnszervezetét!
    A kormány elősegíti a galádul fogyóeszköznek minősítve a magyar nép javának mielőbbi kórházba űzését, különösen az elnéptelenedő nyomorban senyvedő falvak lakosai közül …
    … mert szándékosan hagyja meghalni az embereket, hogy ne kelljen nyugdíjat és kórházi ellátást fizetnie. Magyarán: ötször annyit költ az egészségügy az emberekre 60 éves koruktól halálukig, mint amennyit a megszületésüktől 60 éves korukig. Jelentősen csökkenthetők tehát az egészségügyi kiadások, ha nem engedik az embereket túl sokáig élni. Hadd nyomorogjanak áldatlan leromlott egészségtelen környezetben alacsony fizetéssel, nyugdíjjal állandó stressz közepette.
    … mert akit-amit a doktor nem tud meggyógyítani azt majd helyre teszik előbb a Jó Isten egyházi képviselői lelki támaszt nyújtva. Sok nagycsaládosnak pedig vigaszt nyújtva, hiszen hoppon marad, nem jár nekik a Csalárdvédelem. Hogy fognak sírni-ríni, dühöngeni a CSOK-osok, meg a babavárók. Az alamizsnaként osztogatott élelmiszer csomagokkal elkábulnak főleg az idősek. Nyugtatni kell ám a hívőket, hiába sok a meló! Nem is szólva a keserves utolsó stációról …
    … mert macerás! Varga Zoltán: két nappal a dicsőséges győzelem után a K. Vezetőt úgy verte orrba a valóság, mint vak cowboyt a kricsmi csapóajtaja! Az egészségügyre fordított állami kiadások az uniós átlag alatt vannak. A polgárok az ellátást közvetlenül fizetett térítéssel veszik igénybe. Ami tovább növeli az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés mértékét és idejét. Miközben az alapellátás és különösen a krónikus betegségek korai észlelése és megelőzése terén nagyon komoly hiányosságok vannak, mélyítve a meglévő társadalmi-gazdasági szakadékot, Nem üdvözítő hazánkban a nyomor, a dohányzás, az alkoholizmus és az elhízás elterjedtsége, az eu-ban az egyik legmagasabb. Az európai unióban a magyarok a leginkább érintettek a rossz levegőminőség miatti korai elhalálozás tekintetében is. Jól ki van ez fundálva kérem! Orbán-klán és sleppje bűnszervezet – mert kérészéletű vagy Rogán Pubi, hiába kaptál teljhatalmat Orbántól a további féktelen pazarlásra a kormánypropagandában. – miközben 100 ezrek menekülnek nyugatra élethelyzetük ellehetetlenülése okán. … Csak hiszed, hogy fenomén vagy, mert eddig 117 000 unión kívüli kapott jó pénzért letelepedési engedélyt fantasztikus rekordokat döntő – még a suska is eltűnt kézen-közön – segedelmeddel!
    Azóta is hömpölyögnek befelé az unión kívüliek. Tartózkodási engedélyt kap szinte mindenki, aki kér! – hogy is van, ez kérem? – pedig bűnös vagy. Jogerős, papírod is van róla…. Fésüljük már meg ezt a csürhét láncfűrésszel, mert sok még a magánmocsok és a közszemét.
    … megdöbbenten látjuk Orbán újabb támadását a tudomány szabadsága, és ezzel az ország demokráciája ellen, s láthatólag azon van, hogy színtiszta autokráciává alakítsa Magyarországot. Senki sem, még az állam sem támadhat rá a nemzet tudósaira! ? Megjegyzem: az MTA nem ATM! Egy teljes tudósnemzedék veszhet el…

  2. номер купона на скидку https://minecraft.ru.net/add.html озон промокод на скидку https://www.thefamilylegion.se/viewtopic.php?f=4&t=87929 прогон по траст сайтам http://forum.bedwantsinfo.nl/showthread.php?tid=782781 промокод на скидку пятерочка https://adminclub.org/showthread.php?tid=268204

    тематический прогон по сайтам бесплатная индексация сайта http://boss.why3s.cc/boss/home.php?mod=space&uid=129729 прогон по сайтам 2014 http://cjrltw.com/home.php?mod=space&uid=361392&do=profile бездепозитный бонус 2022 с выводом http://shilinka.ru/user/DeweyMUP/

    прогон по сайтам каталогам https://kylersckt63085.wssblogs.com/30342152/nude-ai-the-ethical-and-technological-challenges-of-artificial-intelligence прогон сайт купоны на скидку деливери http://lat-puzz.com/phpbb/memberlist.php?mode=viewprofile&u=99408 прогон по сайта http://xn--b1actj3a.xn--p1ai/about/forum/user/2565/

    прогон по статейным сайтам промокод на скидку покупки маркет что такое индексация сайта web индексация https://adminclub.org/member.php?action=profile&uid=95879 программа для прогона сайта по форумам

    промокод на скидку интернет магазин http://suvenir.k-78.ru/communication/forum/user/42408/ отключить индексирование сайта промокод на заказ аптека ру скидка https://sciencewiki.science/wiki/%D0%A4%D0%BE%D1%82%D0%BE_%D0%A4%D0%BB%D0%B8%D1%80%D1%82_%D0%97%D0%BD%D0%B0%D0%BA%D0%BE%D0%BC%D1%81%D1%82%D0%B2%D0%B0_%D0%91%D0%B5%D0%B7_%D0%A0%D0%B5%D0%B3%D0%B8%D1%81%D1%82%D1%80%D0%B0%D1%86%D0%B8%D0%B8 google индексирование сайта http://iminthai.com/home.php?mod=space&uid=166804

    автоматический прогон сайта по трастовым сайтам бесплатно джоки джоя купоны на скидку спб прогон сайта по твиттеру бесплатно http://www.impk10.com/space-uid-317713.html скачать на андроид бездепозитный бонус

    закрытие сайта от индексации в robots txt https://e-controls.es/es/users/zacheryciz ускоренное индексирование закрытых страниц https://lefortovopark.ru/threads/detskie-franshizy-v-rossii-vozmozhnosti-dlja-biznesa.1301/ что такое прогон сайт http://forum.xpscenery.net/member.php?action=profile&uid=537 литрес купоны на скидку

    что такое индексация сайта веб индексация https://hikvisiondb.webcam/wiki/%D0%A1%D0%B0%D0%B9%D1%82%D1%8B_%D0%A1%D0%BE_%D0%A1%D0%BB%D0%BE%D1%82%D0%B0%D0%BC%D0%B8 прогон сайта по белым сайтам http://webanketa.com/forms/6gsk2e1s6cqkcs1pc5gk8sk2/ прогон сайта программа http://dpdr.ru/index.php?subaction=userinfo&user=pastoralrecepta что такое прогон сайта по форумам промокоды скидки учи

    автомат казино 1xslots casino https://rumafia.news/ казино в россии pin ап casino https://strelochnik.com/ 1win букмекерская контора casino на телефон букмекерские конторы pin пинап казино пин ап букмекерская контора Хорова Наталья Александровна порно порно с Диана Шнайдер (теннис)

    http://filmkachat.ru

  3. JamesjoynC

    2025.05.24 22:08 at 22:08

    нажмите, чтобы подробнее [url=https://kra32–cc.cc]kra33 сс[/url]

  4. Lesterbique

    2025.05.24 22:28 at 22:28

    страница [url=https://kra–32.at/]кракен даркнет[/url]

  5. Georgeret

    2025.05.24 22:39 at 22:39

    можно проверить ЗДЕСЬ [url=https://tripscantop22.top]tripscan.ru[/url]

  6. Georgesauth

    2025.05.24 23:45 at 23:45

    [url=https://tripscann21.top]tripscan19 cc[/url] – trip19, tripscan войти

  7. CharlesTof

    2025.05.24 23:59 at 23:59

    нажмите здесь [url=https://cryptoboss-casino2024.com]Криптобосс зеркало[/url]

  8. Davidken

    2025.05.25 03:16 at 03:16

    подробнее [url=https://mybestdaysever.com]демо слоты онлайн казино[/url]

  9. Davidenulk

    2025.05.25 05:11 at 05:11

    нажмите [url=https://tokalki.bar]Боди массаж Алматы[/url]

  10. Warrenrhirm

    2025.05.25 05:49 at 05:49

    find [url=https://apps.apple.com/us/app/skinsli-korean-skincare/id6479526408][/url]

  11. Jesusquove

    2025.05.25 07:02 at 07:02

    browse around here [url=https://skinsli.com/products/holika-holika-good-cera-super-ceramide-toner]Holika Holika good Cera Super Ceramide Toner[/url]

  12. Josuemog

    2025.05.25 07:15 at 07:15

    visit this page [url=https://play.google.com/store/apps/details?id=com.skinsli]mimosu Android[/url]

  13. Richardzof

    2025.05.25 07:57 at 07:57

    visit their website [url=https://slimway.ar/preparaty/ozempic/]Instrucciones de compra de ozempik[/url]

  14. Mauricesnume

    2025.05.25 16:49 at 16:49

    подробнее [url=https://vodkawin.com]vodkabet[/url]

  15. Robertmak

    2025.05.26 04:36 at 04:36

    сайт

    [url=https://playgatesofolympus.org/]игровой gates of olympus[/url]

  16. ускоренное индексирование новых сайтов http://everestrolep.listbb.ru/memberlist.php?mode=viewprofile&u=4939 яндекс промокод на скидку октябрь 2022 https://praisenpray.org/forums/showthread.php?tid=165855 бристоль купон на скидку https://tabsgame.ru/user/Jamesbes/ яндекс маркет промокод 1000 скидка http://www.csuchen.de/bbs/viewthread.php?tid=854625&pid=1268723706&page=778&extra=#pid1268723706

    ускорить индексацию страницы прогон сайта для поднятия тиц прогон сайта под гугл http://forums.overhax.fun/member.php?action=profile&uid=3766 промокод на скидку додо http://www.korea-pan.com/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=996013

    заказать прогон сайта по трастовым сайтам http://yuk.su/forum/memberlist.php?mode=viewprofile&u=8801 аптека озерки купоны на скидку http://nontota.com/wikicorporativa/doku.php?id=автошкола_владивосток_главная ригла промокод на скидку http://ekaterinovka.sarat.ru/board/tools.php?event=profile&pname=Philipvew программа для прогона сайта каталогах https://knowyourmeme.com/users/arnoldler

    все инструменты промокод на скидку прогон по rss каталогам сайта программа прогон сайта в facebook https://www.kenpoguy.com/phasickombatives/profile.php?id=2066310 статейный прогон программа

    закрытые от индексации страницы автоматы с бездепозитным бонусом за регистрацию открыл ссылки индексация https://521zixuan.com/space-uid-886407.html автодок промокод на скидку 2022

    теремок купоны на скидку http://gongganab.com/bbs/board.php?bo_table=gallery5010&wr_id=317351 сайт прогон по закладкам https://gti-club.ru/forum/member.php?u=408201 программа прогона сайта по профилям http://stalzashita.ru/index.php?subaction=userinfo&user=petiteenigma1 дата индексации страницы яндексом https://www.warshipsfaq.ru/user/DeweyCiz

    закрыть страницу от индексации читай город купон на скидку прогон для сайта по твиттер https://www.scentwear.kr/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=734016 купон на скидку кфс

    проверка индексации сайта в гугле http://forum.moderncompany.de/profile.php?lookup=16883 прогон по сайтам dle прогон сайта по социальным закладкам бесплатно http://osvita.ch.ua/index.php?subaction=userinfo&user=hallowedenthusi скачать фильмы новинки на телефон хорошем качестве цирк промокод на скидку

    1xbet рабочее казино ли https://rumafia.news/ букмекерская контора без casino pin официальный https://rhymes-punches.com/ up букмекерская контора porno Алена Косторная (фигурное катание) casino рабочее зеркало casino скачать приложение cometa casino casino скачать Скоробогатова Ольга Николаевна порно

    https://filmkachat.ru

  17. Charleshob

    2025.05.26 23:10 at 23:10

    Continue Reading [url=https://thecoin-ase.net]coinbase login[/url]

  18. KennySor

    2025.05.28 05:50 at 05:50

  19. ErickMes

    2025.05.28 07:25 at 07:25

  20. прогон сайта по трастовым профилям http://pomidor.hobbyfm.ru/viewtopic.php?f=16&t=2691 каталоги для прогона сайта по каталогам купить прогон по трастовым сайтам https://alglaah.com/index.php?threads/%D8%B9%D8%B2%D9%84-%D8%A7%D9%84%D8%A7%D8%B3%D8%B7%D8%AD-%D8%AE%D8%B1%D9%8A%D8%B1-%D8%A7%D9%84%D9%85%D9%8A%D8%A7%D8%A9.79522/#post-220336 прогон сайта хрумер

    закладки для прогона сайта прогон сайта 1ps http://elka54.ru/forum/?PAGE_NAME=profile_view&UID=102476 промокоды на скидку вайлдберриз 2022 http://chemwiki.cn/index.php?title=РїСЂРѕРіРѕРЅ_РїРѕ_сайтам_2022 купон на скидку алиэкспресс активный

    индексирование веб страниц http://kamerton72.ru/users/jamescag автоматический прогон сайта по каталогам http://www.krbibl.ru/index.php?subaction=userinfo&user=guiltlessmanacl как прогон сайта по трастовым профилям http://www.nhps1914.com/wiki/index.php?title=%D0%B3%D0%BB%D0%B0%D0%B2%D0%BD%D0%B0%D1%8F%20%D0%B4%D0%BE%D1%80%D0%BE%D0%B3%D0%B0 бесплатные прогоны по трастовым сайтам http://www.support.ipron.com/communication/forum/index.php?PAGE_NAME=profile_view&UID=15201

    промокоды на скидку вайлдберриз 2022 промокод brandshop на скидку купоны брендшоп http://golpro.jp/userinfo.php?uid=13410# вкусно и точка купоны на скидку http://biyografiforum.10tl.net/member.php?action=profile&uid=3539 прогоны сайтов http://vrk3.org.ua/index.php?subaction=userinfo&user=harmoniouslesio

    бездепозитные бонусы 2022 http://waterlevel.ru/forum/user/89105/ заказать прогон сайта https://www.medicinacinesenews.it/forum/memberlist.php?mode=viewprofile&u=3592510 сервис индексации страниц http://itstula.com/user/DoctorLazutapa/ топ топ купоны на скидку http://radshir.com/list/index.php?subaction=userinfo&user=Jeffreygeatt

    проверить индексацию сайта в поисковиках индексация турбо страниц комплексный прогон сайтов https://xs.xylvip.com/home.php?mod=space&uid=1552283 заказать прогон по трастовых сайтов

    прогон сайта по сайтам https://notebooks.ru/forum/index.php?PAGE_NAME=profile_view&UID=45005 прогон молодого сайта купон skillfactory на скидку http://honevi.grodno.by/index.php?subaction=userinfo&user=JasperStips скидка доминос промокод

    база для прогона по сайтам https://otbsd.com/wp-includes/articles/brango-casino-review-for-us-players.html ускоренная индексация новых страниц https://www.minesec.gov.cm/web/index.php/fr/component/k2/item/520-cap-stt-nord интернет магазин купонов скидок http://xn--jj0bt2i8umnxa.com/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=4438 промокод на скидку яндекс практикум https://www.thespacefriends.com/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=810944 что такое индексирование страницы сайта

    Шевцова Татьяна Викторовна порно порно с Матвей Сафонов (футбол) https://th-royalgclub.com/ казино фильм бесплатное казино https://th-royalgclub.com/ pin up casino kometa casino porno Алена Михайлова 1xbet сайт 1xbet xyz Петрова Ольга Викторовна порно Мухтиярова Елена Вячеславовна порно слот casino

    https://filmkachat.ru

  21. прогон страниц сайта https://alglaah.com/index.php?threads/%D8%AA%D9%83%D9%8A%D8%B3%D8%A7%D8%AA-%D8%A7%D9%84%D9%85%D8%A8%D8%A7%D9%8A%D8%B6-%D8%A7%D8%B3%D8%A8%D8%A7%D8%A8%D9%87%D8%A7-%D9%88%D8%B9%D9%84%D8%A7%D8%AC%D9%87%D8%A7-%D9%88%D8%A7%D8%B9%D8%B1%D8%A7%D8%B6%D9%87%D8%A7.90527/page-2 бездепозитный бонус выводом casino http://www.borsecina.it/replica-saint-laurent-woc-cassandra-chain-393953-borsa/?unapproved=47399&moderation-hash=ad3fb6695966a77cdb5b639964cb0aa5#comment-47399 как увеличить индексацию сайта https://tussom.com/forums/showthread.php?tid=50403 прогон по каталогам сайтов 2020

    яндекс промокод на скидку октябрь 2022 http://in.net.ua/user/JeffreydOw/ скачать на андроид бездепозитный бонус http://space.todangfood.com/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=382420 ускорить индексацию ссылок http://bitetheass.com/user/HenryNut/ как ускорить индексацию сайта https://www.scottsfasteners.com/users/davidpiepe

    прогон адалт сайтов http://fmkong.xyz/home.php?mod=space&uid=454797 продвижение сайта статьями заказать https://hothdporn.pro/user/HarryAdawl/ статейный прогон сайта по трастовым сайтам http://shop-kt.net/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=259416 купоны алиэкспресс 2022 активные промокоды на скидку https://mantiseye.com/community/jasperkew

    добавить сайт в ускоренное индексирование прогон по каталогам сайтов бесплатно программа для прогона сайта по каталогам http://igrat-online.ru/index.php?subaction=userinfo&user=mushyhate53 запрет индексирования страницы

    порядок промокод на скидку авто прогон сайта по онлайн прогон сайта по каталогам бесплатно http://www.zghncy.cn/home.php?mod=space&uid=606585 как увеличить индексацию сайта

    что такое прогон по базе сайтов купон лэтуаль на скидку http://forum.moderncompany.de/profile.php?lookup=13254 получи промокод на скидку https://www.jcouncil.net/user31151.html прогон сайта по профилям https://rostovbike.ru/user-2469.html

    бесплатный прогон сайта по профилям заказать прогон по трастовым сайтам http://exceltotally.com/profile/brittanykellihe/ бесплатная программа для прогона сайта по каталогам https://qashvqt.uz/index.php?subaction=userinfo&user=Jameshug бездепозитный бонус на сегодня промокод

    автоматический прогон сайта по каталогам бесплатно каталоги статей для продвижения сайта https://newtimes.ru/forum/user/125162/ статейный прогон xrumer http://yagiro.ru/profile/chivalrousjourn/ трастовые сайты автоматический прогон http://thermocare.kr/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=276606 ? ? аптека ру промокод октябрь на скидку слово

    порно с Варвара Субботина porno Светлана Ходченкова https://repost.news/ казино фильм casino зеркало сегодня рабочее https://res-publika.com/ скачать 1xbet pin casino 1xbet рабочее на сегодня Самойлова Алла Владимировна порно букмекерская контора официальный сайт 7k casino бонус 1xbet слоты 1xbet xyz

    https://filmkachat.ru

  22. Anthonycam

    2025.05.30 18:37 at 18:37

    зайти на сайт https://marvilcasino.xyz/bonusy/

  23. Robertnon

    2025.05.31 05:58 at 05:58

    [url=https://krak-33.at]kra34[/url] – kraken marketplace, Kra34.cc

  24. LewisHep

    2025.05.31 07:45 at 07:45

    [url=https://kra33cc-cc.ru]kra33 cc[/url] – kra33at, kraken официальные ссылки

  25. Jameswer

    2025.06.01 06:35 at 06:35

    [url=https://kra33–at.at/]kra33 cc[/url] – kra32 at, kra32.at

  26. ускоренное индексирование страниц сайта http://old.pokvesti.ru/forum/viewtopic.php?f=42&t=830288 купоны скидки телеграмм https://forum.vn.ua/member.php?u=69210 прогон блога по трастовым сайтам http://www.xcosmic.net/rsf/showthread.php?tid=58611 гилмон в челябинске купоны скидки официальный сайт

    видео промокод на скидку что значит прогон сайта http://worldpoetry.cn/home.php?mod=space&uid=328646 трастовые базы сайтов для прогона https://forum.ixbt.com/users.cgi?id=info:%3E1760792 промокод на скидку золотое

    купоны на скидку групон https://nordgoldjobs.com/forum/user/30856/ скидка на авито доставку 2022 промокод http://uid.me/prava_nakran casino бездепозитный бонус фриспинов http://wood.biz.ua/wr_board/tools.php?event=profile&pname=moldyaggressor6 м видео промокоды на скидку 2022 https://xn--6-gtb4aicb3c6b.xn--p1ai/user/TravisAbige/

    прогон сайта в профилях https://www.xn--9n3bn8ewuh9zp.kr/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=531508 скидка на золотое яблоко промокод первый заказ скачать на телефон лучшие фильмы 2021 https://bongfood.kr/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=821551 список бездепозитных бонусов https://ep-team.ru/forum/index.php?action=profile;u=8227

    индексация страниц сайта онлайн https://www.google.com.ly/url?q=https://doctorlazuta.by/ бомбей купоны на скидку купоны скидок краснодар https://inetlinks.ru/member.php?25734-JeffreyLep сервис прогона сайта у http://www.rw2828.com/home.php?mod=space&uid=1994343

    авто прогон сайта прогон сайта по каталогам 2020 https://eccentrictirade.com/forums/member.php?action=profile&uid=2908 продвижение бизнеса в интернете статьи https://woodmancx.com/user/MerchantPi/ акции купоны скидки http://cg.darkml.net/bbs/home.php?mod=space&uid=8082300

    прогон сайта по трастам http://j90806hs.bget.ru/user/JerryWrist/ промокод на скидку м прогон по базе трастовых сайтов бесплатно https://www.autorepguide.com/member.php/7829-Walternapse статейный прогон вашего сайта

    трастовая база сайтов для прогона http://www.engel-und-waisen.de/index.php/Benutzer:SaulYencken7 прогон сайта по белым каталогам сайтов аптека от склада промокод на скидку http://andres-website.de/profile.php?lookup=10060 ручной прогон по базе трастовых сайтов скидка на заказ озон промокод

    порно с Васильева Татьяна Викторовна ешь казино https://vestnik-jurnal.com/ Чулпан Хаматова pin casino зеркало https://sovsekretno.net/ porno Яна Троянова кент casino casino официальный зеркало kometa casino up casino casino x casino сайты

    https://filmkachat.ru

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük