Connect with us

Egészségünkre!

Ha valaki életében csak három oldalt olvasott, és bekap egy ilyen „fantasztikumot”, attól nem lesz polihisztor – Zacher doktor kijózanító adatai

Megosztás

„Smart drug” alatt azokat az akár természetben előforduló anyagokat, akár mesterségesen előállított vegyületeket értjük, amelyek valamilyen központi idegrendszeri hatással bírnak. Ha bekapjuk javul a koncentrációképességünk, odafigyelésünk és memóriánk. Azt viszont már az elején fontos leszögezni, hogy ezek nem csodaszerek.

Ha valaki életében elolvasott három oldalt, és bekap egy ilyen „fantasztikumot”, attól nem lesz polihisztor - Zacher doktor kijózanító adatai
Megosztás

Sokan gondolhatják, hogy egyszerű lenne, egy-egy pirula bekapása után 100 százalékos felvételit írni, vagy tökéletesen szerepelni az állásinterjún, de a valóságban a tanulást, tapasztalást nem lehet és nem is kell „megúszni”.

Az új néphülyítés: az „okosdrog”

„Smart drug” alatt azokat az akár természetben előforduló anyagokat, akár mesterségesen előállított vegyületeket értjük, amelyek valamilyen központi idegrendszeri hatással bírnak, ezáltal javul a koncentrációképességünk, odafigyelésünk és memóriánk. Azt viszont már az elején fontos leszögezni, hogy

ezek nem csodaszerek.

Dr. Zacher Gábor toxikológus úgy igyekszik érzékeltetni az elképzelés és a valóság közti különbséget, hogy

ha valaki életében elolvasott három oldalt, és bevesz egy ilyen „fantasztikumot”, attól még nem fog egy nap alatt megtanulni egy nyelvet.

Nem lesz a segítségével fotografikus memóriánk, de még egy alapos, jól bevált tanulási technika sem váltható ki vele. Azzal is számolnunk kell, hogy bizonyos szerek nem a veszélytelen kategóriába tartoznak. A szakember arra figyelmeztet:

„a toxikológia egyik alaptétele, hogy a dózis teszi a mérget, vagyis számtalan szer terápiás adagban gyógyszer, nagy adagban azonban akár halálos is lehet. Sőt azt is meg kell említeni, hogy bizonyos szereknél a terápiás és a toxikus adag között nagyon kicsi az átmenet.

A világ rohan, mi pedig futhatunk utána

Ha azt a kérdést tesszük fel magunknak, miért terjedt el ennyire az okosdrogok használata napjainkban, csak meg kell néznünk a bennünket körülvevő világot. Zacher doktor szerint olyan teljesítménykényszerben élünk, amelyhez nehéz alkalmazkodni.

„Ebben nem csak a fiatalok érintettek. Nézzünk meg egy multicégnél dolgozó középvezető munkatársat, akinek a főnöke másnapra kéri az asztalára a kimutatásokat vagy az egyórás prezentációt angolul több ország partnerei számára, és ezt az illetőnek azonnal formába kell öntenie, amitől akár az állása, a jövője is függhet”

– magyarázza a toxikológus, majd hozzáteszi:

számos munkakörben gyakori az éjszakázás, a túlmunka, és eközben az illető életének egyéb területein is meg kellene felelnie, partnerével, gyermekeivel is szeretne két értelmes szót váltani. Ilyen esetekben gyakran néznek utána az interneten, hogy hogyan tudnak jobban fókuszálni.

Na és a srácok esetében?

A szakember a gyermekekre nehezedő teljesítménykényszert legalább annyira veszélyesnek ítéli meg a felvételi ponthatárokkal, a nyelvvizsga hajszolásával, az emelt érettségivel és a jó jegyek kényszeres szerzésével. Sajnos azonban

fiatal korban az is gyakran okozója az okos drogok használatának, hogy a diákok gyakran hajnalig ülnek a számítógép előtt és játszanak, ezáltal természetes, hogy állandóan kimerültek, fáradtak.

Ezért próbálnak olyan stimuláns szerekhez nyúlni, melyek akár legálisak, akár kevésbé azok, de általuk egy kicsit fel tudják „spannolni” magukat. Ilyen esetben azonban elsősorban a szülőknek kellene feltenniük maguknak a kérdést:

hogy fordulhat ez elő?

kutya

Minden területre más szer érhető el

Az okosdrogoknak, attól függően, hogy ki milyen hatásokat akar elérni általuk, különböző kategóriáik vannak.

  • Nootropikumok: ezek az anyagok olyan vegyületeket foglalnak magukban, amelyek normális felhasználás mellett javíthatják a kognitív funkciókat. Ilyen például az agykérget stimuláló Piracetam vagy a Phenotropil (noopept).
  • Stimulánsok: fokozzák az éberséget, a figyelmet és az energiaszintet. Ilyen például a koffein, az amfetaminok és a Modafinil. Ez utóbbit eredetileg a narkolepszia és más alvászavarok kezelésére fejlesztettek ki, de széles körben alkalmazzák az éberség és a kognitív teljesítmény javítására, mivel állítólag fokozza a koncentrációt, és növeli a produktivitást. Az Adderall és a Ritalin receptköteles gyógyszerek, amelyeket az ADHD kezelésére alkalmazzák, de sokan illegálisan is felhasználják, különösen egyetemi hallgatók körében népszerű. Sokan vélik úgy, hogy javítja a koncentrációt és a tanulási képességeket.
  • Memóriajavítók: olyan anyagok, amelyek célzottan a memóriát célozzák meg. Ilyen például a ginkgo biloba vagy a ginzeng növényi kivonata.
  • Adaptogének: ezek az anyagok segíthetnek a stresszel való jobb megküzdésben és a szervezet alkalmazkodásában. Adaptogénként ismert például az ashwagandha és a rhodiola rosea.
  • Érzelmiállapot-javítók: olyan anyagok, amelyek hatással lehetnek az egyén hangulatára és érzelmi jólétére. Például az L-theanine egy olyan aminosav, amelyet gyakran a koffeinnel kombinálva alkalmaznak.
  • Mozgásjavítók: ezek az anyagok az agyi véráramlás és az idegsejtek egészsége révén a mozgáskoordinációban és a mentális frissességben segíthetnek. Az Omega-3 zsírsavak például rendelkezhetnek ilyen hatásokkal.

Zacher doktor megközelítése

bekap

Fotó: internet (pilisianyu.hu)

Ez olyan, mintha sütnénk egy süteményt, felvágnánk szeletekre, és azt mondanánk a gyereknek, hogy a bal felső négy szeletet nem eheti meg.

„Ha a sütemény a koffeint szimbolizálja, és az a négy darab kocka az energiaital, akkor mellette újabb négy darab kocka a kávé, pár darab a kóla típusú üdítőitalok, újabb pár darab a gyógyszertárban megvásárolható koffeintabletta, és még sorolhatnám a fekete teát, a keserűcsokoládét és így tovább. Ha én ennek csak egyetlen részére mondom azt a gyereknek, hogy nem fogyaszthatja, annak semmi értelme”

– magyarázza Zacher doktor. Hozzáteszi:

ha két tizenéves gyereket energiaitallal a kezében látunk az utcán sétálni, rögtön rosszalljuk a dolgot, de ha ugyanazt a két tinit egy kávézóban látjuk egy-egy latte mellett beszélgetni, pozitívan fogunk rájuk tekinteni. Pedig a bevitt koffein mennyisége jó eséllyel ugyanannyi, sőt az is lehet, hogy egy jó minőségű kávé esetén még több is.

További információt itt talál.

Szerző