Sport
Hajrá Fradi! Itt van a Ferencváros Európa-ligás menetrendje

Hajrá Fradi! Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kihirdette az Európa-liga alapszakaszának mérkőzések kezdési időpontjait, ebből kiderült többek között az is, hogy a Ferencváros milyen sorrendben és pontosan mikor játszik ellenfeleivel.

Ez már a főtábla!
A második számú európai kupasorozat főtábláján a Ferencváros az Anderlecht elleni idegenbeli meccsel kezdi meg a szereplését szeptember 25-én, szerdán (!) 21 órától. A Fradi a többi mérkőzését csütörtökön játssza, itthon a Tottenham lesz az első ellenfél október 3-án – derül ki a zöld-fehérek hivatalos honlapjának híradásából.
A Spurs után sorrendben a Nice, a Malmö és jövő januárban Pascal Jansen korábbi csapata, az AZ Alkmaar látogat a Groupama Arénába, idegenben pedig az Anderlechtet követően a Dinamo Kijevvel, a PAOK-kal és Lisztes Krisztián klubjával, az Eintracht Frankfurttal játszik még a magyar bajnok.
Fradi a főtáblán
1. forduló, szeptember 25. (szerda), 21.00: Anderlecht (belga)–FERENCVÁROS
2. forduló, október 3. (csütörtök), 18.45: FERENCVÁROS–Tottenham (angol)
3. forduló, október 24. (csütörtök), 18.45: FERENCVÁROS–Nice (francia)
4. forduló, november 7. (csütörtök), 21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–FERENCVÁROS
5. forduló, november 28. (csütörtök), 21.00: FERENCVÁROS–Malmö (svéd)
6. forduló, december 12. (csütörtök), 18.45: PAOK (görög)–FERENCVÁROS
7. forduló, január 23. (csütörtök), 21.00: Eintracht Frankfurt (német)–FERENCVÁROS
8. forduló, január 30. (csütörtök), 21.00: FERENCVÁROS–AZ Alkmaar (holland)
-írja a honlap.
Szerző
Friss
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz