Bulvár
Meghalt valaki a bezárt alsóörsi strandon
Már az első nyárias hétvégén is megahalt egy idős férfi az alsóörsi még bezárt strandon.
Már az első nyárias hétvégén is megahalt egy idős férfi az alsóörsi strandon, a történteket Bartók Judit rendőrségi szóvívő is megerősítette.
Halál a bezárt strandon
Bartók Judit rendőrségi szóvivő elmondta, hogy egy idős férfi kerékpárral érkezett péntek délután a még zárva tartó alsóörsi strandra, ahol feltehetően szédülés következtében a a vízbe esett, és meghalt. A szakemberek arra figyelmeztettek, hogy a Balaton vize még mindig hideg, ezért csak nagyon óvatosan ereszkedjen bele, aki aki megakar mártózni, nemcsak a Balatonban, de az összes nyílt vizzel is hasonlóan kell eljárni. Alsóörs polgármestere, Hebling Zsolt megdöbbenését és fájdalmát fejezte ki a tragédia miatt, és részvétéről biztosította az idős férfi, akit egyelőre iratok hiányában nem sikerült azonosítani, családját.
Jelenleg a rendőrség vizsgálódik az ügyben.
Orvosmeteorológiai előrejelzés Vasárnapra
Jelentősebb front már ugyan nem lesz felettünk, de ennek ellenére melegfronti jellege lesz a légkörnek, kelet felől érkező melegedéssel. Fejfájás jelentkezhet. Felerősödhet a fáradtság, álmosság érzet. Ennek elkerülése érdekében érdemes elfogyasztani egy-egy kávét a nap folyamán.
Figyelem!
A fülledt idő főként a szív- és érrendszeri betegeknek okozhat nehézséget. Ők kerüljék a megterhelő fizikai munkát, mert a beteg szívben a fokozódó terhelés hatására ritmuszavar jelentkezhet és a csökkent pumpafunkció miatt először az alsó végtagokban majd a tüdőben is víz jelenhet meg.
Egyre magasabb az UV sugárzás értéke, ezért a hosszabb szabadtéri tartózkodás esetén fontos a napégés megelőzése!
(Képünk illusztráció)
Cikkünk a veol.hu információja nyomán készült.
Szerző
Friss
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
- Hulk Hogan a filmsztár
- ‘Csak rajt ne fogjanak’ – Orbán újabb migrációs valósághajlítása