Connect with us

Kék fény

Halálos késszúrás Zircen

Megosztás

A családi vita a házban kezdődött, majd a férfi az ajtóban szíven szúrta a feleségét.

Megosztás

Holtan találtak egy nőt a rendőrök egy zirci családi ház udvarán április 16-án. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben.

2022. április 16-án délután családi házának udvarán holtan találtak egy 43 éves nőt Zircen.

A rendőrök a helyszínen elfogták a nő 56 éves férjét, mivel gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a bűncselekményt ő követte el, egy szóváltást követően késsel szúrta meg feleségét.

A Bors azt írja: helyi hírek szerint két évvel ezelőtt is megkéselte a feleségét a férfi, akkor a nő túlélte.

Sajtóértesülések szerint a gyilkossággal gyanúsított férfi mozgáskorlátozott volt, korábban mindkét lábát amputálták. A családi vita a házban kezdődött, majd a férfi az ajtóban nyakon szúrta a feleségét.

17 éves terhes lányuk azonnal a megszúrt anyjához sietett, próbálta újraéleszteni, de a nő  életét vesztette.

A nyomozók a férfit őrizetbe vették, majd gyanúsítottként kihallgatták, és indítványozták a letartóztatását.

Forrás: Police.hu – Kiemelt kép: deltahirek.hu

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük