Connect with us

Sport

Hamilton rajt-cél győzelmet aratott Barcelonában

Hamilton
Megosztás

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíjat, ezzel növelte előnyét az összetett pontversenyben.

A rajtot Lewis Hamilton jól kapta el, megőrizte a vezető pozíciót, Valtteri Bottas viszont két helyet is veszített, miután előbb Max Verstappen, majd Lance Stroll (Racing Point) is elment mellette az első kanyarkombinációban. Az első kör végén Hamilton, Verstappen, Stroll volt a dobogós helyen száguldók sorrendje, de Bottas az ötödik körben egy előzéssel feljött harmadiknak.

A 22. körben Verstappen – miután többször is panaszkodott rádión a gumik állapotára – a boxban járt, és a kerékcsere után a harmadik helyen jött vissza a pályára. Egy körrel később Hamilton és Bottas egymás után állt ki friss abroncsokért, ezt követően visszaállt a korábbi sorrend. Hamilton előnye négy másodperc körüli volt a második Verstappennel szemben, Bottas pedig öt másodperccel maradt el a holland mögött.

A második kerékcserék sorát is Verstappen kezdte

Ő a 42. körben ment ki a boxba, majd Bottas a 49., Hamilton pedig az 51. körben kapott friss abroncsokat. Így 10 körrel a leintés előtt Hamilton vezetett több mint 13 másodperces előnnyel Verstappen előtt, harmadikként pedig Bottas száguldott.

A hajrában Hamilton sikerét semmi nem veszélyeztette, Verstappennek pedig sikerült megtartania a második pozíciót Bottas előtt, aki az utolsó két körre teljesen új gumikat kapott, így a leintés előtt megfutotta a verseny leggyorsabb körét, amelyért plusz egy világbajnoki pontot gyűjtött.

A koronavírus-fertőzésből felgyógyult mexikói Sergio Pérez (Racing Point) ötödik, csapattársa, a kanadai Lance Stroll pedig negyedik lett.

A Ferrarival változatlanul szenvedő, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel ezúttal pontokat szerzett, miután hetedikként ért célba.

A 35 éves Hamilton  ötödször nyert Barcelonában, ez volt az idei negyedik és pályafutása 88. futamgyőzelme, és így már csak három hiányzik neki ahhoz, hogy beállítsa a hétszeres világbajnok Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját.

Egy másik Schumacher-csúcsot ugyanakkor megdöntött Hamilton, mivel karrierje során immár 156 dobogós helyezésnél jár. A legendás német versenyző 155 alkalommal állt dobogón F1-es pályafutása során.

Lewis Hamilton (Mercedes)

“Remekül éreztem magam az autóban, nagyszerű volt a csapat, és az eredmény is az. Némileg meglepett, mert a múlt héten voltak gondjaink a gumikkal, most viszont remekül tudtuk kezelni őket. Szerencsére megértettük, mi történt a múlt héten, és a tapasztalatokat át tudtuk ültetni erre a futamra. Ennek az eredménye ez a győzelem. A végén nem is tudtam, hogy ez az utolsó kör. Még mentem volna tovább. Próbáltam megérteni az abroncsokat, hogy tudjuk, milyen gumit használjunk majd a futamon. Átfutott a fejünkön, hogy egy cserével megyünk végig, de így is jó volt a taktika. Nem is volt szükség a kockáztatásra. Új közepeset kaptam, és az volt a helyes döntés. Köszönettel tartozom mindenkinek, aki a gyárban dolgozik. Nehéz időket élünk a világban, és remélem, mind biztonságban vagytok otthon.”

Max Verstappen (Red Bull)

“Ez volt a maximum, amit ma elérhettem. Nagyon jó, hogy befértem a két Mercedes közé. A tempóm ahhoz nem volt elég, hogy Lewis elcsípjük, szóval nagyon örülök ennek a második helynek. A rajt kulcsfontosságú volt, örülök, hogy ott le tudtam előzni Valtterit. Onnantól a saját tempómat autóztam. Amikor Valtteri a végén kijött új gumikért egy kicsit számítottunk arra, hogy még gond lehet, de jól éreztem magam az autóban, és nem éreztem, hogy utol tudna érni. Szóval meg nem ijedtem. Próbálunk folyamatosan fejlődni, de a Mercedes is ezt teszi. Majd meglátjuk, mi lesz.”

Valtteri Bottas (Mercedes)

“A rajt nagyon rosszul sikerült. Buktam egy pozíciót, szóval az első etapot nagyon meg kellett nyomnom. De szenvedtem a gumikkal. A második etapon Max mögött mentem, előzni pedig nagyon nehéz ezen a pályán. Ez most itt a rajtom ment el. Hogy mi történt, még nem tudom. Lewis nagyon jól elindult előlem, a mögöttem lévők pedig szélárnyékba kerültek. Szoros volt az első kanyar, abból sem jöttem ki túl jól, hiszen szendvicsbe kerültem. Csalódott vagyok.”

Spanyol Nagydíj

Barcelona (66 kör, 307,104 km, a pontszerzők):

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:31:45.279 óra
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 24.117 másodperc hátrány
3.  Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 44.752 mp h.
4. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 1 kör h.
5. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1 kör h.
6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1 kör h.
7. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1 kör h.
8. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 1 kör h.
9. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1 kör h.
10. Lando Norris (brit, McLaren) 1 kör h.
Leggyorsabb kör: Bottas, 1:18.813 perc (66. kör)

A vb-pontversenyek állása 6 futam után

Versenyzők:
1. Hamilton 132 pont
2. Verstappen 95
3. Bottas 89
4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 45
5. Stroll 40
6. Albon 40
7. Norris 39
8. Pérez 32

A vb két hét múlva Belgiumban folytatódik.

Forrás: M4 Sport/MTI

lapzsemle

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük