Három „emlékmű” – és egész Orbánia, mindenestül

Szabadság tér, Vértanúk tere, Alkotmány utca: az 1944-es képére átalakított Kossuth tér közelében is formálják a régi-új Magyarországot. Orbán bukása után vissza kellene mindent csinálni – de vajon lehet-e mindent..?

„Emlékművekkel” van tele az ország!

Szinte minden faluban van valamilyen Trianon-emlékmű, hiszen nélküle élni sem lehet, nem is szabad ebben az országban… És annyi minden más is látható, ami az 1945 előtti Magyarországot idézi. S hogy teljesebb képet villantsak föl: a szobrokon, „emlékműveken” kívül gyönyörködhetünk számos, Puszták népét idéző jelenetben is, országszerte. Új Tiszaeszlár még nincs, de a „kormány” sok mindent megtesz, hogy legyen: gondoljunk csak az évek óta tartó, máig folytatott gyalázatos sorosozó zsidózásra és előzményeire. „Lengyel barátaink” már példát mutattak…

Az „emlékművek” döntő többsége esztétikailag silány vagy éppen teljesen értéktelen, értékelhetetlen, és ez nem csoda: a hamis gondolat formája nem mondhat ellent a tartalomnak. A hatalom giccsbe fojtja országát…

Nyilván nem lehet mindent eltüntetni, visszacsinálni – talán nem is kell. De ama három „emlékmű” a maguk jelképes üzeneteivel tűrhetetlenek! Központi elhelyezkedésük is azt üzeni: ez a mai Magyarország – és ezt az üzenetet nem lehet elfogadni.

A Szabadság téri borzalomról már sokat és sokan írtak: itt elég annyit mondani, hogy tendenciózus, gyalázatos hazugságot közöl. Majdani lebontása elkerülhetetlen.

De a Nagy Imre-szobor helyére állítandó „Nemzeti Vértanúk Emlékműve” szintén eltávolítandó, bármilyen cirkuszt is csapnak majd körülötte a szélsőjobboldaliak, a neonáciktól a fideszesekig! Mert az az „emlékmű” ormótlan méretével, művészi értéktelenségével és legfőképpen kirekesztő, hazug üzenetével sehogy sem illik nem csupán a Nagy Imre-szobor helyére, hanem sehová sem az országban – a IV. Magyar Köztársaságban!

Minden bizonnyal kell majd egy igazi emlékmű, persze, máshol – olyan, amely méltón emlékezik minden áldozatról, tehát a vörös- és a fehérterror áldozatairól egyaránt. Emberi méretű, valódi művészi alkotás, amely nem tagad ki senkit, amely számon tart minden meggyilkoltat. Ahogy az majd a IV. Magyar Köztársasághoz illik!

A napokban vált ismertté az Alkotmány utcába tervezett monumentális Trianon-emlékmű terve.

Beleillik az Orbán-rezsim történelem-értelmezésébe, és mindössze 5 milliárdba(?) fog fájni…

Jó volna megakadályozni ennek elkészültét – de ha nem megy, Orbán bukása után okvetlenül el kell tüntetni ezt is! De ha semmit sem akadályozunk meg, vajon el lehet-e takarítani bármit is..?

Az embernek tényleg megáll az esze: Trianon századik évfordulójára készülve recrudescunt vulnera…

„Felszakadnak a sebek”..? Dehogy; nem is volna természetes – festett az a vérzés, még ha sokan mélyen átélik is. Hiszen az elcsatolt területek, települések jelentős része nem magyar lakosságú volt már akkor sem: nem vitatható – különösen a kiegyezés utáni Magyarország nemzetiségi politikájának ismeretében – sem a szlovákok, sem a románok és a többiek joga saját államra, saját országukhoz való csatlakozásra.

Más kérdés, hogy színmagyar településeket is elcsatoltak – ez sajnálatos következménye volt egyrészt a háború elvesztésének, másrészt a korábbi erőszakos magyarosításnak, harmadrészt az újonnan létrejövő államok mohóságának. Kétségtelen, hogy Magyarország jogos érdekeit is figyelmen kívül hagyták – de nem is képviselte azokat valójában senki! Legkevésbé a magyarok…

De mindez száz éve volt! Az utódállamok egy részével mi is az Európai Unió tagjai vagyunk. Ha nem verik szét az Uniót, akkor a továbbiakban is szabadon mozoghatunk a schengeni határokon belül: nincs és nem is lehetséges más, ennél jobb meghaladása Trianonnak!

Nem „felszakadnak” azok a sebek, hanem cégéres gazemberek aljas indítékból, szándékosan igyekeznek fölszakítani azokat!

Orbánia felújítja, már fel is újította Horthy Miklós politikáját

Bár időnként elmondják, hogy nincsenek területi követeléseik, de magyar híveiket mégis hergelik; Dunaszerdahelyre stb. küldik nacionalista-soviniszta tüntetésekre; a szlovák-magyar meccsen, különösen a szlovák gól után óbégatták a szlovákellenes rigmusokat, megszólalt a „lesz még Erdély Magyarországé” is. Különböző sporteseményeknek világszerte rendszeres látogatói a feketeinges magyarok, minden ocsmányságukkal együtt… Itthon izgulhatunk, vajon a legközelebbi magyar-román mérkőzésre zárt kapuk között kerül-e sor…

És ennek az egésznek szemernyi értelme sincsen! A gerjesztett vágy teljesíthetetlen, és nem is kell teljesíteni; az egész őrületnek ma annyi realitása sincs, mint Horthy idejében.

Orbánék elfoglalták, a maguk módján belakták az országot:

saját szobraik, emlékműveik között élhetnek. Budapest azonban mindeddig nem hódolt be teljesen – hiába néz le Pestre a Keresztapa a maga kolostorának erkélyéről. Nem volna szabad hagyni, hogy mindenestül a maguk képére alakítsák az ország fővárosát is!

Elviselhetetlen jelképekkel van tele az ország – mindent persze nyilván nem lehet eltakarítani. De ezt a hármat semmiképpen sem szabad megtűrni.

És persze nem csupán jelképek maradnak Orbánék után: nagyon gyorsan rendbe kell tenni az oktatást, az egészségügyet, a szociálpolitikát – mindent.

Nem lesz egyszerű a takarítás sem – hát még az újjáépítés. Nagyon nehéz körülmények között és persze nagyon nehezen fog megszületni a IV. Magyar Köztársaság.

De meg fog születni.