Connect with us

Budapesti hétköznapok

Hatalmas győzelmet aratott a DK a kormányzati összevisszaság felett

dk, szemét
Megosztás

A lényeg: a DK többszöri lankadatlan figyelemfelhívása után a kormány megkezdete Csepelen az árvízbe lógó illegális szeméttelep felszámolását, azt, amiről az árvízinfón még a miniszterelnök is beszélt, csak valahogy nem sikerült igazat mondania.

Orbán Viktor olvasata

A miniszterelnök szerint jelenleg nem okoz közvetlen veszélyt a DK csepeli képviselője által már többször bejelentett hatalmas szemétfélsziget, hiszen hiába van árvíz, azt kerítés védi. Ezzel szemben az RTL klub videójából kiderült, hogy a terület nagy részét semmiféle kerítés nem védi semmitől, de ahol van, az is a szokásos csirkeháló-szerű drótkerítés, ami nem jelentett akadályt az árvíznek, így szintén a video tanúsága szerint csendben ázik a terület.

A miniszterelnöki megszólalást követően alig néhány órával mégis megérkeztek a kormányhivatal munkagépei és megkezdték az illegális  lerakó felszámolását. E közben természetesen az azt kiharcoló ellenzéki politikusról, Kocsis-Cake Olivioról szó sem esik.

A felszámolás kezdetével szinte egyidőben közleményt is kiadott a kormányhivatal:

Budapest, 2024. szeptember 23., hétfő (OS) – A Pest Vármegyei Kormányhivatal elszállíttatja a csepeli illegális hulladékot
A Pest Vármegyei Kormányhivatal a jogszabályoknak megfelelő eljárást folytatott az ügyben. A hulladékok illegális elhelyezéséért felelős kötelezett személyt a kormányhivatal korábban már felszólította a kommunális, építési-bontási törmelékből, illetve bútorokból álló, tehát nem veszélyes hulladékok elszállítására. A kialakult rendkívüli árvízi helyzetre tekintettel azonban azonnali intézkedés vált szükségessé. A kormányhivatal, mint hulladékgazdálkodási hatóság, haladéktalanul gondoskodott az érintett hulladékok elszállításáról, amely 2024. szeptember 23-án megkezdődött.

Ki így, ki úgy!

dk, szemét,

Szerző