Kerítésen túl
Heil a karlendítés, ami még a patrióták frakcióvezetőjének is sok, csak Orbánéknak nem
Hiába is keresné a magyar sajtóban, nem talál kormány általi elhatárolódást Steve Bannon, Trump egykori főtanácsadójának náci karlendítéses előadásától, amin pedig még a szélsőjobbos CPAC konferencia résztvevői közül is sokan visszahőköltek. A nagy létszámú Fidesz küldöttség viszont nem talált semmi kivetnivalót benne.
Ez már a „patriótáknak” is sok?
Jordan Bardella, a Patrióták európai pártcsaládjának frakcióvezetője és a Marine Le Pen-féle francia Nemzeti Tömörülés elnöke lemondta a felszólalását a washingtoni CPAC konferencián, ahová a magyar kormánypárt több embere is kiutazott.
Bardella indoka a lemondásra, hogy a konferencián előtte beszélő Steve Bannon, Donald Trump korábbi főtanácsadójaegymásután többször és hangsúlyosan konkrét náci karlendítést mutatott be a színpadon, majd arról beszélt, hogy Trumpnak kijár a harmadik ciklus.
A francia populista jobboldal vezetője először csak arról beszélt, hogy a náci ideológiára utaló mozdulatot tett valaki, ezért mondja le a beszédét, de később megerősítette, hogy Bannonról beszélt.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Hogy is van ez?
Miközben a Wass Albert szobrot avató Gál Kingának fel sem tűnik egy Heil Hitler az amerikai jóbaráttól, a Patrióták kulcsfigurája, a 29-éves Jordan Bardella, aki a Patrióta csoport elnöke (!) a Heil Hitler után azonnal lemondta fellépését, nem mond beszédet a CPAC-on.
A „Se hall, se lát Dömötör” magyar delegáció tagjai:
Szánthó Miklós, az Alapjogok Központot képviseli, a Mi Hazánk képviseletében Borvendég Zsuzsanna és persze a Fidesz Patriótákat képviseli Gál Kinga, Orbán Balázs, Schaller-Baross Ernő…
Szerző
Friss
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki