Sport
Hosszú Katinka továbbra is a száz éremre hajt
A csütörtökön kezdődő római úszó Európa-bajnokságon szereplő Hosszú Katinkának továbbra is a száz érem megszerzése a célja. A háromszoros olimpiai bajnokot ugyanakkor még foglalkoztatja a 2024-es párizsi játékokon való részvétel is.

A csütörtökön kezdődő római úszó Európa-bajnokságon szereplő Hosszú Katinkának továbbra is a száz érem megszerzése a célja.
A háromszoros olimpiai bajnokot ugyanakkor még foglalkoztatja a 2024-es párizsi játékokon való részvétel is
„Amennyire hat hét alatt lehetséges, felkészültem. Ez azért elég rövid idő ahhoz, hogy csodát tegyek, de nagyon remélem, hogy azt a szintet, meg talán egy kicsivel jobbat el tudok érni, mint júniusban a világbajnokságon”
– nyilatkozott szerdán, a Foro Italicóban tartott nyitó sajtótájékoztatót követően a közmédiának a 33 éves úszó, aki világversenyeken (olimpián, vb-n, Eb-n) eddig 96 érmet szerzett.
Hosszú elmondta, ez az esztendő kissé nosztalgikusra sikeredett, kezdve a hazai rendezésű világbajnoksággal:
„Most pedig következik Róma, ahol az első világbajnoki aranyamat nyertem, jönnek is vissza a szebbnél szebb emlékek. Igaz, az akkori társak közül már csak Verrasztó Dávid és Jakabos Zsuzsanna van itt, a reptéren, amikor vártuk a csomagokat, beszélgettünk is arról, hogy a fiatalok már külön vannak. Az év végén pedig jön a rövidpályás világbajnokság Melbourne-ben, 2007-ben ott voltam először világbajnokságon”.
Kiemelte: bízik benne, hogy a csütörtöki nyitónapon, a 4×200 méteres gyorsváltó tagjaként ott lehet majd a medencében és versenyben lesznek a dobogóért.
A 15-szörös Európa-bajnok, aki a napokban 2024-ig meghosszabbította szerződését az Arena sportszergyártó céggel, az MTI felvétésére elmondta:
„Amikor arról beszéltem, hogy száz érem a cél, nem mondtam, hogy utána visszavonulok, nyitva van még ez a kapu. Egyébként csak két év van az olimpiáig és persze mozgatja a fantáziámat, de akkor nagyon keményen bele kellene állni ebbe a két évbe. Ott motoszkál a fejemben, hiszen ez egy utolsó lehetőség lenne, beleférhetne, de ezt még nem döntöttem el.”

A kontinensviadalt felvezető sajtótájékoztatón Antonio da Silva, a vizes sportokat tömörítő európai szövetség, a LEN portugál elnöke elmondta, az eseményen közel 50 ország nagyjából 1500 sportolója vesz részt, 77 számban összesen 231 érmet osztanak ki úszásban, nyíltvízi úszásban, szinkronúszásban, műugrásban és óriás-toronyugrásban.
A LEN első embere hangsúlyozta, négy év elteltével első alkalommal rendezhetnek Európa-bajnokságot nézők előtt a koronavírus-járvány után, a legendás Foro Italicóban pedig a 2009-es világbajnokságot követően – amely arról (is) marad örökre emlékezetes, hogy az utolsó cápadresszes viadalon több mint 40 világcsúcs született – kerül sor újra világversenyre, amely 2010 óta az első szabadtéri kontinensviadal lesz.
Antonio da Silva külön kiemelte az ukrán sportolókat, akik a hazájukban dúló háború ellenére indulhatnak az Eb-n.
A szervezők részéről elhangzott, hogy a koronavírus-járványra tekintettel eddig 600 tesztet végeztek el, melyek közül öt lett pozitív. A maszkviselés, szabadtéri rendezvény lévén, egyelőre nem kötelező a nézőknek.
Forrás: LEN.eu / MTI
Hosszú Katinka negyedik lett 400 méter vegyesen
Friss híreink!
- Ujhelyi István: Tusványos 2026 – Átmenet a diktatúrából a demokráciába
- Németh Balázs hírolvasóból lett Fidesz-frakció szóvivő visszatér a győkeréhez – Az első podcast-haknista: Orbán Viktor
- Az EU eldöntötte: háború! Mi eldöntöttük: se költségvetés, se Tisza, se DK!
- Majka: fenntartom a jogot magamnak arra, hogy akkor és azt mondjak, amit akarok (…) részemről az ügy lezárva…
- Az esőisten is megsiratta az éhezőket – közel 150 vendég a debreceni ételosztáson
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Ujhelyi István: Tusványos 2026 – Átmenet a diktatúrából a demokráciába
- Németh Balázs hírolvasóból lett Fidesz-frakció szóvivő visszatér a győkeréhez – Az első podcast-haknista: Orbán Viktor
- Az EU eldöntötte: háború! Mi eldöntöttük: se költségvetés, se Tisza, se DK!
- Majka: fenntartom a jogot magamnak arra, hogy akkor és azt mondjak, amit akarok (…) részemről az ügy lezárva…
- Az esőisten is megsiratta az éhezőket – közel 150 vendég a debreceni ételosztáson
- Póló-diplomácia: Orbán miniszterelnök erős üzenete Sulyok köztársasági elnöknek – Veszi az adást? – Frissítve!
- Böjte-testvér gyermekmentő, vagy sanyargató – Nincs szerencséje mostanság a Fidesznek a papjaival
- Juszt László szembesíti Orbánt a valósággal – Szikár dolgok a tények
- (nagyon)Kisnyugdíjasunk válasza Orbánnak Tusványos helyett a piacról hazaérve, a konyhaasztal mellől
- Élő osztós játékok az Ice Kaszinóban – Hogyan vágjunk bele?
Pingback: Verrasztó Dávid a legjobb idővel került fináléba 400 m vegyesen | Városi Kurír