Kultúra
Így mérgez a mocskolódás – A hamis pedofil vádak
Minden jóérzésű emberből felháborodást váltott ki, ahogy több médium is mocskos módon mérgezve a közéletet, a pedofil vád célkeresztjébe állított, minden bizonyíték nélkül, egyes művészeket.
Mocsok
Akik beszálltak ebbe a hányingert okozó körhintába, azok az erre fogékonyakat hír szintjére emelt mocskos pletykákkal igyekeznek hergelni, és ami talán a nagyobb baj, sikerrel.
Szégyen!
Hihetetlen, de beszállt a körhintába a debreceni zsidó hitközség is és szégyenszemre lemondta Varnus Xavér november 25-re meghirdetett koncertjét, méghozzá nyíltan vállalva, hogy egy szóbeszédnek felülve döntöttek így. Éppen ők, akik azoknak a leszármazottjai, akik közül hasonló „vérvádak” alapján milliókat irtottak ki.
A közlemény:
„A Debreceni Zsidó Hitközség 2024 november 25-én emlékkoncertet rendez a „Holokauszt 80 Emlékév” keretében. A rendezvénnyel a Soá-ban elpusztított zsidó honfitársainkra kívánunk emlékezni. Sajnálattal és mélyen megdöbbenve értesültünk a sajtóból, a koncert egyik résztvevőjéről, Varnus Xavérról szóló hírekről. Ennek tudatában lemondjuk Varnus Xavér fellépését, de a november 25-re tervezett rendezvényt megvalósítjuk. A változásról a hitközség facebook oldalán adunk a későbbiekben tájékoztatást.
Horovitz Tamás elnök”.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája