Kerítésen innen
Ilyen nincs és mégis van – Újra megrendszabályozná a Pintér-stáb a pedagógusokat
Tegnap derült ki, hogy Pintér Sándor minisztériuma még egyet csavarna a pedagógusok így is sanyarú helyzetén, mégpedig egy újabb vizsga bevezetésével. Mára megérkezett a minisztériumi a válasz a felháborodott pedagógus érdekvédőknek.
Igazi magyarázat helyett mellébeszélés
Belügyminisztérium által társadalmi egyeztetésre kiírt rendelettervezet, vizsgáztatná a tanárokat a tanítókat és az óvodapedagógusokat Nemzeti alaptantervből.
„Az óvodapedagógus vagy tanító, tanár munkakörben foglalkoztatott pedagógusoknak jelentős mennyiségű, de jól körülhatárolható tartalomszabályozókról naprakész ismerettel kell rendelkezniük, melyek alapvetően határozzák meg munkájukat. Az óvodapedagógusoknak az Óvodai nevelés országos alapprogramjával kapcsolatos, a tanító, tanár munkakörben foglalkoztatottaknak a Nemzeti alaptantervvel és az azon alapuló, szakképzettségükhöz kapcsolódó kerettantervekkel, alapprogramokkal, irányelvekkel összefüggő ismereteik folyamatos megújítása, valamint annak biztosítása, hogy a nevelő-oktató munkájuk során a központilag meghatározott tartalomszabályozók mentén végezzék hivatásukat, kulcsfontosságú a magas színvonalú köznevelési feladatellátás biztosításához”
-írja a tárca a szakmaverzum.hu-nak indoklás gyanánt.
Tanár ne telefonálj!
A másik téma ami ugyancsak felkorbácsolta a tanár társadalmat, hogy a Pintér Sándor vezette minisztérium még inkább kiskorúsítaná a pedagógust, meghatározva, mikor telefonálhat hiszen magától nem tudja eldönteni.
„A pedagógusok mobiltelefon-használatára vonatkozó egységes szabályozás kialakítása az elmúlt évek tapasztalatai alapján vált indokolttá, annak érdekében, hogy a pedagógus ne használja az eszközt nevelési-oktatási feladatai ellátása alatt nem nevelési-oktatási célra, például dolgozatírásra vagy udvari felügyelet alatti üzenetváltásra.”
No comment!
„A szóban forgó miniszteri rendelettervezet társadalmi egyeztetés alatt áll. Szakmai egyeztetést folytatnak a Nemzeti Pedagógus Kar, a családszervezetek, a pedagógus-szakszervezetek és az egyházak közül egyedül véleményt megfogalmazó Magyarországi Református Egyház képviselői a tárca munkatársaival”
– mondta a Belügyminisztérium a szakmaverzum.hu-nak.
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő