In memoriam Kuzma Mihály – öngyilkosság, vagy valami más

Hol leszek én már addigra, mire egy minősített ügy érvényességi határideje lejár! Üsd be a Google-ba nevét: Kuzma Mihály. Olvass el mindent és rémüldözz, hogy mindez nálunk és velünk történt nemrég! Így emlékezz rá, aki a bűn ellen harcolt!

A búcsúlevél

„Ha valaki bűncselekményt követett el, annak csak a neve kezdőbetűit jelentetik meg a sajtóban és a helység nevét. Én bűnt nem követtem el, szándékosan járattak le! Igaz, követtem el hibákat is, de csak a munkámnak éltem. Sajnos, nem a családomnak. Háromévi szabadságom bent van, abból eltemethetnek. Aláírás: Kuzma.”

Húsz éve, hogy 1998 február 27-én, a választásokat megelőzően, az alezredest a körülmények – egyes személyek közvetett közreműködésével – halálba kergették! Nagy szíve volt, benne pumpált a szakma iránti szeretet épp úgy, mint a megvesztegethetetlen elhívatottság.

 A körülmények

A tragédia váratlanul ért mindenkit. Mint derült égből a villámcsapás. Nincs okom ma már kételkedni abban, hogy Kuzma önként vált meg az élettől. De azt is tudom, hogy ha nem is közvetlenül, de közvetetten belehajszolták őt tragikus tettébe a körülmények. A körülmények, amelyekben tárgyi motívumok épp úgy voltak, mint személyi történések.

Két héttel halála előtt, olyan erőkkel rohanták le házát „üzemanyag csempészet” gyanúja miatt, hogy azt akár egy alkotmányos rend elleni fegyveres szervezkedés kapcsán történt intézkedésnek is vélhette volna a helyszínen szemlélődő. Állítom, semmi köze nem volt az egészhez, azon kívül, hogy lányának épp akkoriban ki csapta a szelet. Mint ahogy abban a közlekedési balesetben sem volt büntetőjogilag felelős, amelyben halála napjának reggelére egy utólagos megállapítással mégis annak kiáltották ki.

Besokallt mindezektől, ő, aki vérbeli, lelkiismeretes bűnüldöző volt, és életét is erre tette fel. Összeroppant. Attól, hogy lehetetlenné próbálják tenni azok, akiknek „viselt” dolgait igyekezett feltárni. Ezt a súlyt már nem tudta elviselni.

Adalékok

Tonhauser László írja a „Nem kérek bocsánatot” című könyvében: „… 1998 elején odavágtatott hozzám Békés megye rendőrfőkapitánya és elég érdekes hangnemben a következőket mondta: „Hallom, hogy te, meg a KBI dolgoztok rám! Minek hiszel egy olyan elmebetegnek, mint Kuzma Mihály?” A már említett üzemanyagos történetet követően – amelyet Misi háza körül szerveztek – Tonhausert felhívta telefonon a békés megyei bűnügyi vezetők egyike:

„A benzines akciót követő hétfőn telefonon felhívott egy kolléga és a megyei bűnügyi vezető „üzenetét” tolmácsolta. „ Mivel Kuzma úr gyanús ügyletekbe keveredett” lefújtuk az arra a hétre tervezett közös akciót, a nyilvánosház megbuktatását. Visszaüzentem a bűnügyi főnöknek, ha akar valamit, személyesen közölje velem. Megtette. Elmondtam neki, hogy nem értem, mi köze van az akciónak ahhoz, hogy Kuzma Mihály bármibe is keveredett. Ennek ellenére, az akció elmaradt” (forrás Tonhauser László Nem kérek bocsánatot Totem kiadó 1999.308-309 old.)

Itt van a lényeg! Ezekben a sorokban van a kutya elásva. Mert nincsenek megoldatlan ügyek, csak ügyetlen megoldások. Kuzma Mihály esetében vajon kibontották-e az arra illetékesek az előzőek tartalmát és végigmentek-e az adatokon, okokat és okozati összefüggéseket feltárva – személyi és tárgyi vonatkozásban egyaránt? Egy bizonyos magnószalag sorsáról pedig most inkább nem beszélnék. Erről többet tud nálam Tonhauser. Szólaljon meg ő, vagy ha nem, akkor kérdezzenek tőle azok, akiknek ez lenne a dolguk!

Húsz éve, hogy meghalt Kuzma Mihály. Nyugodjék békében! És ne nyugodjanak azok ma sem, akiket a halála terhel! Mert nem csak néhai, lúzereknek kikiáltottak vizsgálódtak ám ebben az ügyben. Vannak még az élők között olyanok is, akik tudnának mit és kitől kérdezni – megfelelő szakmai felvértezettséggel. Mert a nyilvánosság soha nem évül el! Kuzma Mihály pedig nyugodjék békében!