Budapesti hétköznapok
Itt van az ősz és a borfesztiválok ideje

Az őszi szüreti és borünnepek egyik első képviselője a budafoki. Csaknem negyven borászat, valamint helyi és országos ismertségű művészek, nemzetiségi műsorok és gyerekzenekarok is várják a családokat a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon szeptember 6. és 8. között.
Romkocsmák hangulatába
A Budafok-Tétényben megrendezett program célja, hogy bemutassa a helyi borászati, pezsgőkészítési hagyományokat, valamint a magyar kézműves kereskedőket és vendéglátókat, ezért 36 borász, 64 vásáros és 28 ételstand várja a látogatókat – áll a kerület közleményében.
Az Oroszlános udvarban romkocsmák hangulatát idéző kialakítással, a nagyszínpadon könnyűzenei programkínálattal várják a látogatókat. A piactéri nagyszínpadon popzenei műsorok, a Városház téri kisszínpadon pedig szeptember 7-én kisebb formációk, akusztikus és mainstream koncertek lesznek.
A Piactér mellett helyezkedik el a rendezvény sziesztapontja, ahol új borászatok, vendéglátóhelyek mutatkoznak be, a gyerekligetben a kisgyerekes családokat várják, a Játék utcában pedig kézműves termékek, játék-, dísz- és ajándéktárgyak között lehet válogatni.
Mindezeken túl lesz még zsonglőrbemutató, cirkuszi játszóház, a tűzoltóplaccon játékos tűzoltógyakorlatok, kosaras körhinta, zumbabemutató, nyomozás Nyulász Péter íróval, ügyességi és népi fajátékok, Campona-élménysátor.
Az ősz folyamán országszerte, se szeri, se száma a különböző szüreti fesztiváloknak.
Szerző
Friss
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?