Bulvár
Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe

Minden megyére figyelmeztetést adott ki az országos meteorológiai szolgálat vasárnap éjfélig. Az ország egyik felében a heves zivatarok okozhatnak extrém időjárást, míg a másik felében a magas napi középhőmérséklet.
Hidegfront érkezik nyugatról
áltozás következik be az időjárásban: vasárnap zivatarokra kell készülni, elsősorban a Dunántúlon, és 27 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet az ország déli részén. Nagyon erős lesz az UV-B sugárzás – derül ki a HungaroMet Zrt. szombati veszélyjelzéséből.
Egy nyugat felől érkező hullámzó hidegfront előterében a nap első felében még kicsi eséllyel, majd elsősorban délután és kora este már nagyobb területen, nagyobb eséllyel alakulhatnak ki zivatarok, akár hevesebbek is – jelentette hajnalban a HungaroMet Nonprofit Zrt.
Kiemelten a Dunántúlon, de elszórtabban a Duna vonalától keletre is előfordulhatnak kisebb számossággal zivatarok. A környezetükben viharos (60-80 km/h, hevesebb zivatar esetén >80 km/h) széllökésekre, intenzív esőre és akár jégesőre is számítani kell. A csapadék nagy mennyiségű, akár 10-25 milliméter is lehet. A Dunántúlon helyenként akár felhőszakadás is kialakulhat 25-30 millimétert meghaladó felhőszakadással. Jégeső is előfordulhat a viharzónákban 1-2 centiméteres, de a főként a Dunántúlon ennél nagyobb jégdarabokkal. Este egy átmeneti lecsengés valószínűsíthető.
Máshol viszont…
Magas középhőmérséklet az Alföldön és a Dunántúl délkeleti részén Vasárnap az Alföldön, illetve a Dunántúl délkeleti kétharmadán 25 fok felett, míg a déli, délkeleti területeken 27 fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet – amely miatt szintén első- illetve másodfokú figyelmeztetésekét adott ki a HungaroMet.
Ezekre a megyékre adtak ki komolyabb figyelmeztetést
Másodfokú riasztást adtak ki Győr-Moson-Sopron vármegyére, ahol hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is. Felhőszakadásra is figyelmeztet az időjárás-előrejelzés. Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat.
27 fok feletti napi középhőmérséklet miatt lépett életbe másodfokú figyelmeztetés Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Tolna megyére.
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>
Országos előrejelzés vasárnap estig
A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre lehet számítani. Az északnyugati országrészben már a nap első felében nem kizárt záporok, zivatarok kialakulása, majd késő délutántól, estétől újabb hullámban, nagyobb területen lehet számítani előfordulásukra, heves zivatarok is lehetnek. A délies szél már több helyen megélénkülhet, a zivatarokat viharos lökések is kísérhetik. A csúcshőmérséklet döntően 32 és 38 fok között várható, északon, északnyugaton lehet ennél kissé hűvösebb. Késő estére 21 és 28 fok közé hűl le a levegő.
Szerző
Friss
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
- Hulk Hogan a filmsztár
- ‘Csak rajt ne fogjanak’ – Orbán újabb migrációs valósághajlítása
- Csak időjárás? – Így teszi tönkre a testedet a hirtelen lehűlés, sokan nem is sejtik, miért érzik magukat rosszul
- Gábor György: nyílt levél Schmidt Máriának és Lánczi Andrásnak, az egyes számú Digitális Polgári Kör örök tagjainak
- 31. heti horoszkóp: amikor végre minden a helyére kerül
- Kezet rázott Donald Trump és Ursula von der Leyen: a megegyezés megköttetett
- Ujhelyi István: Tusványos 2026 – Átmenet a diktatúrából a demokráciába
- Németh Balázs hírolvasóból lett Fidesz-frakció szóvivő visszatér a győkeréhez – Az első podcast-haknista: Orbán Viktor
- Az EU eldöntötte: háború! Mi eldöntöttük: se költségvetés, se Tisza, se DK!