Kerítésen túl
Jeruzsálemben 1500 zsidó imádkozik a számukra tiltott Templomhegyen
A Jordániával kötött megállapodással szembemenve mintegy 1500 zsidó imádkozott kedden Jeruzsálemben a Templomhegyen Itamár Bengvír belbiztonsági miniszter jelenlétében.
A Második Szentély lerombolására emlékeznek
Bengvír nemzetbiztonsági miniszter, az egyik jobboldali párt elnöke, és pártjának minisztere, Jichák Wasszerlauf zsidók százaival együtt a Templomhegyére vonult kedd reggel, ahol jelenlétükben zsidók imádkoztak a jeruzsálemi Salamon Temploma és a Második Szentély lerombolásáról megemlékező tisa beáv böjtnap után.
A muszlimok szent helyén
A Jordániával kötött egyezmény szerint a Templomhegyen, ahol a muzulmánok egyik legszentebb mecsete, az al-Aksza is található, csak muszlimok imádkozhatnak. Ennek betartatásáért a rendőrség felel. A rendőrségért is felelős miniszter, maga Bengvír többször is kijelentette, hogy szerinte a zsidók imádkozhatnak a Templomhegyen, de ezt korábban maga Benjámin Netanjahu miniszterelnök is visszautasította.
„A zsidók itt imádkoznak. Ahogy mondtam, az a politikánk, hogy megengedjük az imát”
– közölte Bengvír kedden a Templomhegyen. A miniszterelnök hivatala szerint azonban a Templomheggyel kapcsolatos politikai döntések közvetlenül a kormányhoz és vezetőjéhez tartoznak.
Benjámin Netanjahu: a status quo a Templomhegyen nem változott
„A Templomhegyen egyetlen miniszternek sincs magánpolitikája – sem a nemzetbiztonsági miniszternek, sem más miniszternek. Ez mindig is így volt minden izraeli kormányban. A kedd reggeli templomhegyi esemény kivételt képez. Izrael politikája, a status quo a Templomhegyen nem változott – ez így volt és így lesz”
– közölte a kormányfő hivatala.
Mahmúd Abbász: veszélyes provokáció
A 1967-ben Jordániától elfoglalt óvárosában található hegyen állt a Biblia szerint Salamon temploma, amelyet az Újbabiloni Birodalom pusztított el, majd ott építették fel a Második Templomot, amelyet a Római Birodalom rombolt le i. sz. 70-ben, ami a zsidóság szétszóratásának kezdetét jelentette. A Templomhegyen ma álló al-Aksza, Mekka és Medina után a muzulmánok harmadik legszentebb helye, melynek ellenőrzése fölött kitört konfliktus már számos alkalommal véres összecsapásokhoz vezetett.
(Képünk, így nézett ki egykor Salamon temploma.)
Szerző
Friss
- Tiszaigar rendíthetetlen: 338 érvényes voks 63,9 százalékával nyert a fideszes hölgy
- ‘Ez ‘bréking’, hogy a nyugdíjasok májusban megkapják a májusi nyugdíjat?’ – Nyitrai közszolga újabb szavazatvesztést intézett pártjának
- ‘Az ukrán férfit megrendezett színházi előadásban áldozták be, ez se nem békepárti, ne nem jogállami intézkedés volt’
- A magára hagyott választó
- Kocsis közszolga szerint minden bajunk okozója visszamenőlegesen és a jövőbe látva is Magyar Péter és pártja
- Ujhelyi: Orbán elmeháborodott politikai lépése – Végleg elárulta a határon túli magyarokat
- Körözött lengyel politikus búvóhelyét találták meg Budapesten – Hiába no, szép ez a mi fővárosunk….
- Bruck András: elváltak haragos útjaik
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’