Minden napra jut egy hír arról, hogy kinek melyik RePontnál nem sikerült visszaváltania az odacügölt üres palackokat. A begyűjtésért felelős MOHU ugyan ígér fűt-fát-bogarat, de ez...
Érdekes dolog a „pártéskormány” éceszgébereitől, hogy abban az országban, ahol nemrég a 300.- forintos vizitdíj elleni hergeléssel választást lehetett nyerni azon törpölnek, hogy nevelő szándékkal bevezessék-e...
Mielőtt a kedves olvasó felháborodna, hogy egy-egy „csókos figaró” pár tincs beállításáért miért kaphat ennyi pénzt, amikor pedig természetesen nem a kétkezi haj- és arcszobrász teszi...
Érdemes lett volna a NAV erre tartott jogi képviselőinek elbattyogni a bíróságra, ugyanis távolmaradásuk cirka 300 millió forintba került a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak és a...
Szögezzük le már az elején, hogy az „állam”, vagy kormány abból a pénzből osztogat, amit Ön, meg Ön, vagyis mi mindannyian -beleértve az unió kisembereinek pénzét...
A dicséret általában jól esik az embernek, ha nem amolyan „illiberális” fajta, mint amilyet kedden este küldött Orbán Viktor Olaf Scholz német kancellárnak. A „postára adás”...
Csaknem húsz százalékkal megnöveli a hit-és erkölcstan oktatásra fordítható összeg mértékét egy, a Magyar Közlönyben kedd este megjelent miniszterelnöki rendelet. Tessék összeszedni Ennek értelmében Varga Mihály...
Aki járt már Mohu REpontban, az tudja, hogy a palackonként megelőlegezett 50.- forintunkról dönthetünk úgy, hogy felajánljuk jótékony célra. Az Index érdeklődésére augusztusban a Mohu elárulta,...
Az alábbi cikk azoknak íródik, akik a Pintér-féle egészségügy betegei, vagyis az ország túlnyomó többségének, akik elhitték, hogy a fizetésükből havonta levont TB azt jelenti, hogy...