Hatalmas pálya nyílt a Megafon osztálytermeiben képzett zöldfülű kreátumok előtt, hiszen, ha Kobza-Kunfalvi Nóra eddigi életútját vesszük bevett modellnek, akkor pár kormányközeli médiumnál linkségben megírt cikk,...
Miután megegyeztek abban a kormánytisztviselők, hogy egy méter az hány centi, nekifogtak pályafutásuk eddig még nem kiaknázott területéhez: kimérték, hogy megfelelő távolságra működik-e a templom falától...
Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetője 67 éves korában pénteken hunyt el, Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond az elnök szombati búcsúztatóján.
A múlt heti uniós "szintén csúcs" után felüdülésként hathat a magyar miniszterelnökre és a sleppre a Türk Államok Szervezete 10. csúcstalálkozóján való részvétel, ahol minden bizonnyal...
75 éves korában elhunyt Szegő András, Prima Primissima-díjas újságíró. Halálhírét a Nők Lapja jelentette be a Facebook-oldalán.
Teljesen új szabályozási keretrendszer készült a tárcánál és ehhez pedig teljesen más szakemberre van szükség - ezzel indokolt Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettese,...
Migráns tömegek, érdekes módon leginkább a szlovákiai választások előtt. Most, hogy az idegengyűlölő Fico megnyerte a voksolást, már nem annyira fontos -írja közösségi oldalán Szűcs Róbert...
Megerősítették a rendőri jelenlétet a New York államban működő Cornell Egyetemen hétfőn, miután a hétvégén életveszélyes fenyegetések érték az amerikai egyetem zsidó diákjainak közösségét.
A pénteken bejelentett újabb konzultációs őrület kiverte a biztosítékot Orbán Viktor közösségi oldalának rendszeres olvasói körében is. Hiába a szokásos hülyítés, hogy a mostani közpénzherdálásra Brüsszel...