Ahogy arról tegnap is írtunk, Perintfalvi Rita esetében egyre több céltábla lő vissza a NER-üldözöttek közül. Most Ruszin-Szendi Romolusz egykori „fő katona”, mára a Tisza párt...
„Ezek ma is mind ilyenek, ugyanilyenek, ugyanilyen ócskák, pitiánerek, ostobák, aljasok, becstelenek, vagyis majkák meg azahriahok meg krúbik” – felháborodott írásban ment neki Majkának és a...
A szélsőjobb egyik fontos céltáblája lett Perinfalvi Rita teológus, ám ezzel a céltáblával van egy kis baj: folyamatosan visszalő. Nem történt ez másként most sem, amikor...
Ne csináljunk úgy, mintha a jelenleg még fideszes vezetést választó vidéki városokban példa nélküli volna az eset, hogy egy-egy kormánykritikus előadó, színházi produkció, vagy kiállítás előre...
Magyar Péter „80 nap alatt Magyarország körül” elnevezésű országjárása útvonala pénteken: Tiszadada-Tiszadob-Tiszaújváros volt. A Tisza Párt elnöke és követői ezúttal 25 kilométert tettek meg a Tiszán,...
Nem tudni, hogy mekkora „érvágás” a Fidesznek, ha egy párttagjuk nyilvánosan összetépi a tagságát igazoló dokumentumát, hiszen az létszámukról szóló utolsó hivatalos adat 2014-ből származik és...
„Diplomáciatörténeti esemény: soha nem járt még az Egyesült Arab Emírségek államfője hivatalos látogatáson Budapesten. Kapcsolataink lendületben vannak…” – nyilatkozta csütörtökön lelkesen Szijjártó Péter, akit jelenleg emelt...
Rogán Antal, akit jelenleg Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszteri minőségében tartunk el a most megemelt bérezéssel, döntött arról, hogy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál a szolgálati lőfegyvert, vegyi...
Lassan hungarikumnak számít, hogy egyre-másra csaklizzák el a kormánymegszólalók a mások által elért sikertörténeteket, ahogy Péter is. Persze kizárólag „kerítésen belüli hazai használatra”, amivel degradálják magukat...