Lech Wałęsa, volt lengyel elnök, a szolidaritás vezetője, egykori politikai fogoly és több mint 30 társa felháborodott azon, ahogy az USA két vezetője -elnöke és alelnöke-...
Ferenc pápa a kórházból üzent a híveknek, hiszen kétoldali tüdőgyulladása miatt immár három hete lábadozik. Vasárnapi beszédében a világot sújtó háborúkra, az emberi kapcsolatokra és a...
Európa vezetői Orbán Viktor nélkül gyűlnek össze Londonban vasárnap, hogy megvitassák a Trump–Zelenszkij-találkozó utóhatásait. Zelenszkij már tegnap megérkezett Londonba, ahol találkozott Keir Starmer brit kormányfővel. A...
Eddig csak Szerbiában, illetve Szlovákiában voltak nagyobb tüntetések az éppen regnáló kormány ellen, most becsatlakoztak a románok is, akiknél még mindig tart az elcsalt, majd megsemmisített...
Soha nem látott jeleneteket hozott Donald Trump amerikai elnök találkozója Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Washingtonban. Az Ovális Irodában a két államfő megbeszélése előtt tartott szokásos, jellemzően...
Donald Trump elnök azzal fenyegetőzött szerdán, hogy 25 százalékos vámot vet ki az Európai Unióra. Az Egyesült Államok elnöke azt állította, hogy a 27 országból álló...
Claudia Chenbaum mexikói elnök Trumphoz szól: tehát megszavaztad, hogy építs egy falat… Nos, kedves amerikaiak, még ha nem is értitek a földrajzot, mivel Amerika nektek a...
Megállapodott az Ukrajnában található ásványkincsekről Kijev és Washington. Sajtóinformációk szerint a végleges dokumentum nem tartalmaz amerikai biztonsági garanciákat, amihez Volodimir Zelenszkij eredetileg ragaszkodott, amellett állítólag Ukrajna...
Berend T. Iván, Kossuth-díjas magyar történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke. 1973 és 1979 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rektora,1975-től 1982-ig a...