Kerítésen innen
Kézilabda – Ez nem hátrafelé nyilazás, ők valóban előre mennek nem hátra
Gyurka János vezetőedző szerint kiegyensúlyozottabbá vált a női kézilabda NB I tabellájának élén álló Motherson Mosonmagyaróvár játéka. Az óváriak tíz győzelemmel és egy vereséggel zárták az őszi szezont, szeptember elején például 33-30-ra nyertek házigazdaként a címvédő Győr ellen.
Kiegyensúlyozottabb játék
„Jól teljesítettek a lányok, jól küzdöttek. Fejlődtek, és kiegyensúlyozottabb játékot mutattunk, mint ami az előző években jellemzett minket”
– mondta a szakvezető hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Mivel a bajnokság a szerdán kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokság miatt szünetel, a játékosok egy hét pihenőt kaptak, de közben egyéni program szerint edzeniük kellett.
„Szükség volt a pihenőre, hiszen mostantól nehezebb menetelés előtt állunk, és nem fogunk tudni teljes értékű munkát végezni”
– állítja Gyurka.
„Az első hely irreális lenne”
Hozzátette, a következő hetekben az egyéni technikát és a dinamikát fejlesztik majd, december végétől pedig a regeneráció, az energia-visszanyerés és a prevenció kerül előtérbe, hiszen a bajnokságon és a Magyar Kupán kívül az Európa-liga csoportkörében is érdekeltek lesznek.
„Az első hely irreális lenne, de a korábban kitűzött céljaink nem változtak”
– jegyezte meg az NB I-es listavezető pozíciójuk kapcsán.
Testvérháború
A nyári szünetben érkezett balszélső, Schatzl Natalie elmondta, számára a Győr legyőzése volt az ősz csúcspontja, annál is inkább, mert pályafutása során most nyert először nővére, az Audi ETO KC-ban szereplő Schatzl Nadine ellen.
„Nagyon örülök, hogy ennyire jól kezdtük a szezont, de a nagyja még hátra van, sőt az Európa-liga még csak most jön, szóval bőven van feladatunk”
– magyarázta.
Schatzl szerint nehéz volt fenntartani a ritmust és a színvonalat, mert a játékosok többsége még nagyon fiatal, és ha kap egy ilyen impulzust, egy ilyen élményt – mint például a Győr legyőzése -, azt tudni kell a helyén kezelni, de Gyurka János erre nagyon figyel.
Mint elárulta, a világbajnokság ideje alatt csiszolják azokat a dolgokat, amik még nem tökéletesek. Ilyenkor mindenre van idő, a figurákat, a védekezést és a gyorsaságot is fejlesztik.
A Mosonmagyaróvári kézilabda csapat december 20-án játssza következő mérkőzését, amikor a NEKA-t fogadja a Magyar Kupa negyedik fordulójában, amelynek tétje a negyeddöntőbe jutás.
Szerző
Friss
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban
- Magyar György: mini-Dubai ügyben minden út a bírósághoz vezet
- Trump-rendelet visszavonva: a Szabad Média Pályázat nyertesei is fellélegezhetnek