Kerítésen innen
Kibertámadás az OTP ellen
Az OTP Bank arról számolt be, hogy külföldről úgynevezett túlterheléses kibertámadást indítottak ellenük, de szakembereik aktívan kezelték az esetet
Az OTP Bank arról számolt be, hogy külföldről úgynevezett túlterheléses kibertámadást indítottak ellenük, de szakembereik aktívan kezelték az esetet, és sikeresen elhárították azt. A a bank honlapja, netbankja és állítólag termináljai is érintettek voltak.
Legyaloglási kísérlet?
A bank rendszerét külföldről érte túlterheléses támadás. A támadást azonban gyorsan kezelték és sikeresen elhárították szakembereik, így csak rövid ideig tartó fennakadást okozott több digitális szolgáltatásukban. Szombat reggelre az új internetes és mobilbanki szolgáltatásaik, valamint a honlapjuk sem működött. Az OTP Facebook-oldalán több felhasználó is megjegyezte, hogy az OTP terminálja, alkalmazása és fizetési felülete nem működött.
A bank az rtl.hu megkeresésére szombat délelőtt negyed tízkor elmondta, hogy a hibát elhárították. A pénzintézet közölte, hogy:
„rövid ideig az OTP Bank több digitális szolgáltatása részlegesen, vagy egyáltalán nem volt elérhető (…) „kollégáink a hibát elhárították, a rendszerek megfelelően működnek.”
És még ez is!
Korábban, ahogyan arról az rtl.hu is beszámolt, ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) a háború nemzetközi támogatójának minősítette az OTP-t. A lépést azzal indokolták, hogy a pénzintézet tovább folytatja ténykedését Oroszországban, valamint betartja azt a hitelezési törvényt, amelynek előírásai szerint az oroszok finanszírozhatják a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaságot.
A bank közleményében cáfolt, ebből idézünk:
„sem kedvezményesen, sem máshogy nem nyújt új hitelt az Oroszországi Föderáció fegyveres állománya tagjai számára.”
Szerző
Friss
- Ujhelyi István: Tusványos 2026 – Átmenet a diktatúrából a demokráciába
- Németh Balázs hírolvasóból lett Fidesz-frakció szóvivő visszatér a győkeréhez – Az első podcast-haknista: Orbán Viktor
- Az EU eldöntötte: háború! Mi eldöntöttük: se költségvetés, se Tisza, se DK!
- Majka: fenntartom a jogot magamnak arra, hogy akkor és azt mondjak, amit akarok (…) részemről az ügy lezárva…
- Az esőisten is megsiratta az éhezőket – közel 150 vendég a debreceni ételosztáson
- Póló-diplomácia: Orbán miniszterelnök erős üzenete Sulyok köztársasági elnöknek – Veszi az adást? – Frissítve!
- Böjte-testvér gyermekmentő, vagy sanyargató – Nincs szerencséje mostanság a Fidesznek a papjaival
- Juszt László szembesíti Orbánt a valósággal – Szikár dolgok a tények
- (nagyon)Kisnyugdíjasunk válasza Orbánnak Tusványos helyett a piacról hazaérve, a konyhaasztal mellől
- Élő osztós játékok az Ice Kaszinóban – Hogyan vágjunk bele?